MSZÉSZ: A SZÉP-kártya nélkülözhetetlen a hazai turisztikai kkv-k számára

Forrás: turizmus.com

 2022. május 26. 11:45

A nyári hónapokban jellemzően a belföldi szállásdíjbevétel több mint 30 százalékát biztosítja a SZÉP-kártyás forgalom, a kártya további kiskereskedelmi felhasználása ezért turisztikai vállalkozások megélhetését sodorhatja veszélybe a szakmai szövetség szerint.

Az MSZÉSZ lapunkhoz eljuttatott közleményében emlékeztet, a 2008-as gazdasági világválság a hazai turizmust jelentősen – bár a koronavírusnál sokkal kisebb mértékben – visszavetette. A Nemzetgazdasági Minisztérium az ágazat támogatásának céljából átalakította a cafeteriarendszert, amelynek 2012-től a SZÉP-kártya lett a zászlóshajója.

A juttatás célja – a vidéki, sok esetben családi tulajdonban lévő szálláshelyek forgalmának növelése mellett – az, hogy a magyar állampolgároknak jobb életminőséget biztosítson, hozzájáruljon az egészségmegőrzéshez, rekreációhoz.A cafeteriarendszer ezen elemének a kiskereskedelemben történő használata hátráltathatja a koronavírus miatt két évig padlón lévő hazai turizmus talpra állását – hangsúlyozza közleményében a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. (Mint ismeretes, a SZÉP-kártyát idén februártól hideg élelmiszer vásárlására is fel lehet használni, az erre vonatkozó rendelet jelenleg július elsejéig hatályos – A szerk.)

Az MSZÉSZ közleménye szerint az infláció mértéke, az emelkedő alapanyag-, bérköltségek és leginkább a három-négyszeres energiaárak késleltethetik a válságból való kilábalást.

Számos tényező hátráltatja a szállodák talpra állását

Fotó: 123rf.com

A nyári hónapokban – amikor a vidéki szállodák az egész éves forgalmuk legalább 50 százalékát könyvelik el – jellemzően a belföldi szállásdíjbevétel több mint 30 százalékát biztosítja a SZÉP-kártyás forgalom, melynek jelentős csökkenése negatívan érintené a hazai kkv-k gazdálkodását – írják.

Az MSZÉSZ szerint a SZÉP-kártya további kiskereskedelmi felhasználása a vidéki, sok esetben családi tulajdonban lévő turisztikai vállalkozások megélhetését sodorhatja veszélybe, ezért a szövetség a szakma nevében kéri, hogy 2022. július 1-től kizárólag az eredeti célok szerint legyen lehetőség a SZÉP-kártya felhasználására.