MSZÉSZ régióülés a Dél-Dunántúlon

Forrás: turizmus.com

 2018. október 09. 19:16

A pécsi Danubius Hotel Palatinusban folytatódott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége régióüléseinek sorozata.

A rendezvény elején a régió szállodásai villányi borcsomaggal búcsúztak el a szövetség év végén elbúcsúzó elnökétől, Könnyid Lászlótól és főtitkárától, Kovács Istvántól.

Ezután a tagok beszámoltak az idei év eredményeiről és a tervezett fejlesztésekről. Szabó Anett, a házigazda szálloda értékesítési igazgatója elmondta, hogy a kiváló tavalyi év után az idei első kilenc hónap eredményei is hasonlóképp alakultak. 2017-ben forgalmuk 10, az idén eddig további 7%-kal nőtt. A vendégkör ugyanakkor némiképp átalakult, kevesebb volt a konferencia, viszont több a szabadidős turista. 70%-os átlagos kihasználtság várható náluk az idén, a vendégek 55%-a belföldi.

Hasonlóan pozitív tendenciákról számolt be a lenti Termál Hotel Balance igazgatója, Kárpáti Zoltán. Legnagyobb problémájuk a dolgozók megtartása, ugyanakkor örvendetes, hogy jelentősen nő a cseh vendégforgalom.

Kovács Tibor, a Thermál Hotel Harkány igazgatója is elégedetten nyilatkozott az idei évről, amely a forgalmat tekintve a tavalyihoz hasonlóan alakult- Az igazgató megemlítette, hogy az áfacsökkentés miatt az árbevételük kedvezőbben alakult. Legnagyobb gondjuk a nagyon rövid, alig 2 napos átlagos tartózkodási idő. Vendégeik 90%-a belföldi, a német, osztrák vendégkör „kikopott”, mondta.

Voltak azonban olyan, főleg kisebb házak, amelyek a forgalom idei visszaeséséről számoltak be. Többen említették, hogy a kínai vendégkör nagyon megbízhatatlan, a foglalás után sokan meg sem jelennek és általános, hogy hamis hitelkártyaadatokat adnak meg.

Szabó Bálint, a villányi Bock Hotel Ermitage vezetője számolt be a legnagyobb, 15-20%-os idei forgalomnövekedésről. Náluk több fejlesztés is folyik: felújítják a régebbi szárnyat és a légkondicionálást is modernizálják.

A felújítás azonban sok helyen gondot okoz, a pécsi Fordan Hotel homlokzatfestése azért várat magára, mert nincs festő, aki vállalná az 5-6 millió forintos „aprómunkát”.

Élményfürdőt és új szállodai részleget terveznek építeni a biklai Puchner Éélménybirtokon, tudtuk meg. Komoly fejlesztések történtek a sikondai Ambient Hotelben, mondta el Kiss Zoltán igazgató, 30 millióból megújult a bowling, most a snack bár fejlesztése folyik.

Schmidt Ferenc régióvezető, a villányi Crocus Gere Bor Hotel igazgatója hangsúlyozta, hogy náluk 65%-os lesz az éves átlagos kihasználtság, és különösen a vendéglátó árbevételük nőtt. A dolgozók pótlása náluk is gond különösen mivel Bólyban az idén indul utoljára szakács- és pincérképzés. A dolgozók számára hamarosan pályázati forrásból indítanak képzési programot.

Ezután Teimel Viktor, a Szallas.hu régiós képviselője mutatta be az online foglalási portál szolgáltatásai és a régióra vonatkozó adatait. Kimutatásaik szerint a legnagyobb növekedés a régióban az apartmanok iránt volt, de minden kategóriába több foglalás érkezett. Elhangzott, hogy hamarosan indul a társaság hűségprogramja, amelynek költségeit nem a szállásadók, hanem a közvetítő állja.

Salamon András jogi szakértő a júniusban életbe lépett jogszabály-változások szállodai ügymenetre gyakorolt hatásait ismertette. Mint elhangzott, a szállás és egyéb szolgáltatások, akár a félpanzió „csomagban” való értékesítése – amennyiben az egyéb szolgáltatás a teljes csomag értékének 25%-át eléri, a jogszabály szerint utazási csomagnak minősül, így azt csak utazásszervező értékesítheti.

Salamon kiemelte, hogy a legtöbb szálloda némi utánajárás és költség árán akár meg is szerezheti az utazásszervezői minősítést, de van más módja is az esetleg bírság elkerülésének. Lapunkban korábban foglalkoztunk a témával, itt érhető el cikkünk.

Ezután Kovács István főtitkár számolt be a szövetség aktualitásairól, a folyó kutatásokról és az 50. jubileumi budapesti közgyűlés részleteiről. Néhány érdekes adatot is megtudtuk tőle, a KSH adatbázisa szerint a régióban összességében az országos trenddel ellentétben csökkent a szállodák forgalma, a belföldi vendégszám elmaradása miatt.

Kovács István főtitkár

Fotó: turizmus.com

Az is érdekes, hogy a Dél-Dunántúlon a 2018 júliusában 2563 szállodai szobát tartottak nyilván, ami 4,7%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A nap végén került sor a tisztújításra, melynek keretében egyhangú szavazással meghosszabbították Schmidt Ferenc régióvezetői kinevezését, Kiss Zoltánt és Kovács Tibort pedig helyettessé választották.

A régióülés támogatta az MSZÉSZ új elnökségének (Flesch Tamás elnök, Baldauf Csaba általános alelnök, Hamvas Zoltán gasztronómiai társelnök) jelölését.