MSZÉSZ Trendriport: Augusztusban megugrottak a szállodai szobaárak

Forrás: turizmus.com

 2022. október 16. 08:15

2022 augusztusában a hazai szállodák teljes bruttó forgalma 52,96 milliárd forint volt, ami 16,7%-kal nagyobb a tavalyinál, de 7,4%-kal kevesebb a 2019. augusztusi bevételnél – többek között ez is kiderült a Magyar Szállodák és Éttermek augusztusi Trendriportjából.
2022-ben a járványügyi korlátozások feloldásával úgy a belföldi, mint a nemzetközi turizmus dinamikus növekedésnek indult, s ez megmutatkozik a hazai szállodák hónapról hónapra javuló eredményeiben is. Ugyanakkor a II. féléves teljesítményekre negatív hatással lehet az infláció erősödése Magyarországon és az Európai Unióban, valamint az orosz-ukrán háború is olvasható az MSZÉSZ augusztusi Trendriportjában, amelynek legfontosabb megállapításait az alábbiakban idézzük.

 

  • Az év nyolcadik hónapjában a múlt évhez képest a vendégéjszakák száma országos szinten 7,5%-kal, Budapesten 63,2%-kal, a Balatoni régióban 0,6%-kal nőtt. A fővároson kívüli szállodákban 4,7%-kal csökkent, azaz a hazai szállodák augusztusi teljesítményét a fővárosi hotelek iránti kereslet kiugró növekedése határozta meg. Ugyanakkor érdemes megnézni, hogyan alakult a 2022. augusztusi vendégéjszakák száma a szállodákban a koronavírus járvány előtti év, 2019. augusztusához, valamint az előző évekhez hasonlítva.  Ezt az alábbi diagram diagram szemlélteti,(Megjegyzés: 2021 és 2022 augusztusában az MSZÉSZ a KSH-adatok helyett az NTAK-adatokat használta az elemzéshez, s az NTAK régiós bontása eltér a KSH-tól, így a Balaton régiónál területi eltérés mutatkozhat.)

 

Forrás: MSZÉSZ Trendriport

  • Augusztus végéig a szállodai vendégéjszakák száma 2021 hasonló időszakához képest országos szinten +95,1%-kal nőtt, de 2019-hez hasonlítva 20,8%-kal kevesebb lett.

 

  • A hazai szállodákban augusztusban 2021-hez képest a belföldi vendégéjszakák száma 13,8%-kal, 2019-hez hasonlítva 3,7%-kal csökkent. A külföldi vendégéjszakák száma 2021-hez képest 66,5%-kal nagyobb, 2019-hez hasonlítva 31,6%-kal kisebb volt.

 

Forrás: MSZÉSZ Trendriport

  • 2022 augusztusában a hazai szállodák teljes bruttó forgalma 52,96 milliárd Ft volt, ami 16,7%-kal nagyobb a tavalyinál, de 7,4%-kal kevesebb a 2019. augusztusi bevételnél.

 

  • Budapesten a szállodák augusztus havi összes árbevétele 14,38 milliárd Ft volt. Ez 59,2%-kal meghaladja a tavalyit, de 40,4%-kal elmarad a 2019 évitől. A Balatoni régió szállodáinak nyolcadik havi árbevétele 15,43 milliárd Ft volt, ami 6,2%-kal felülmúlta a múlt évit, illetve 30,5%-kal a 2019 augusztusit. A fővároson kívüli szállodák összes árbevétele augusztusban 38,58 milliárd Ft volt, ami 6,1%-kal nagyobb a múlt évinél, de 13,9%-kal kevesebb a 2019 azonos hónapjában elértnél.

 

  • Idén január–augusztus között országos szinten a szállodák összes bruttó árbevétele 349,43 milliárd Ft volt. Ez 88,6%-kal nagyobb volt a tavalyinál, illetve 7,9%-kal felülmúlta a 2019 augusztusit.

 

  • Az NTAK adatai szerint augusztusban országos szinten a szállodák szobafoglaltsága 64,5%, bruttó átlag szobaára 33.905 Ft, bruttó REVPAR mutatója 21.873 Ft volt. A szobafoglaltság 6,1 százalékponttal nagyobb volt a tavalyinál, de 12 százalékponttal elmaradt a 2019 augusztusitól. A bruttó átlag szobaár 17,1%-kal felülmúlta a 2021 évit, illetve 36,9%-kal a 2019 augusztusit. A bruttó REVPAR 29,4%-kal meghaladta a tavaly augusztusit és 15,6%-kal a 2019 évit.

 

  • Augusztusban Budapesten a szállodák szobafoglaltsága 68,1% volt, ami 26,1 százalékponttal nagyobb volt a tavalyinál, de 16,1 százalékponttal kisebb a 2019 augusztusinál. A bruttó átlag szobaár 36.148 Ft lett, ami 29,9%-kal felülmúlta a tavalyit, illetve 12,3%-kal a 2019 augusztusit. A bruttó REVPAR 23.324 Ft volt. Ez 99,6%-kal meghaladta a tavalyit, de 14,1%-kal kisebb volt a 2019 évinél.

 

  • Augusztusban a Balatoni régióban a szállodák szobafoglaltsága 72,3% volt, ami 1,4 százalékponttal kisebb volt a tavalyinál és 7 százalékponttal elmaradt a 2019 évitől. A bruttó átlag szobaár 38.730 Ft volt, ami 15,9%-kal felülmúlta a tavalyit, illetve 66,9%-kal a 2019 augusztusit. A bruttó REVPAR 27.992 Ft volt. Ez 13,7%-kal meghaladta a tavalyit és 52,2%-kal a 2019 augusztusit.

 

Forrás: MSZÉSZ Trendriport

  • Az MSZÉSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a bruttó átlag szobaárak és REVPAR mutató növekedésében jelentős szerepe volt annak is, hogy 2022 augusztusában, az MNB adatai alapján a 402,3 HUF/EUR átlag árfolyam 14,3%-kal gyengébb volt a 2021. augusztusi 352,0 HUF/EUR árfolyamnál, illetve 23,1%-kal gyengébb volt a 2019 augusztusi 326,9 Ft-nál.

 

Forrás: MSZÉSZ Trendriport

  • A hazai szállodákban augusztusban közel 5 milliárd Ft értékű SZÉP-kártyát váltottak be a vendégek. Ez 38,6%-kal elmarad a 2021 augusztusitól, de 11,3%-kal a nagyobb a 2019 nyolcadik havinál. A szállodákban idén augusztusban felhasznált SZÉP-kártyák értéke a belföldi szállásdíjbevétel 24,7%-át tette ki.

 

  • Idén augusztus végéig a hazai szállodákban összesen 21,6 milliárd Ft értékű SZÉP-kártyát váltottak be a vendégek. Ez 1,8%-kal kevesebb a tavalyinál, de 19,4%-kal több a 2019 hasonló időszakában felhasználtnál.

 

  •  

    Forrás: MSZÉSZ Trendriport

    A nemzetközi STR riport szerint 2022 augusztusában a közép-kelet-európai régióban vizsgált 5 ország között a magyarországi szállodák nettó REVPAR mutatója volt a 2. legmagasabb, 72,4€ (bázdindex 2021 augusztusához hasonlítva: 172,3%). Magyarországot megelőzte Ausztria 87,6€ (b.index: 131,4%), követte Csehország 60,2€ (b.index:197,4%), Lengyelország 59,1€ (b.index: 141,9%) és Szlovákia 55,1€ (b.index: 162,6%).

 

  • Ugyancsak az STR adatai szerint a vizsgált öt közép-kelet-európai ország fővárosai között a budapesti hotelek augusztus havi 73,8€ nettó REVPAR mutatója volt a második legmagasabb.

 

  • Országos szinten 2022. augusztusban a 10 legnagyobb beutazó piacról a következők szerint alakult a szállodai vendégéjszakák száma: Németország 143 ezer (b.index: 114%), Szlovákia 87 ezer (b.index: 213%), Csehország 75 ezer (b.index: 131%), Románia 70 ezer (b.index: 146%), Egyesült Királyság 57 ezer (b.index: 366%), Lengyelország 56 ezer (b.index: 151%), Ausztria 54 ezer (b.index: 139%), Olaszország 48 ezer (b.index: 235%), Izrael 43 ezer (b.index: 265%), Amerikai Egyesült Államok 42 ezer (b.index: 247%).

 

  • Budapesten 2022. augusztusban a 10 legnagyobb beutazó piacról a alábbiak szerint alakult a szállodai vendégéjszakák száma: Egyesült Királyság 48 ezer (b.index: 410%), Németország 46 ezer (b.index: 117%), Olaszország 40 ezer (b.index: 267%), Egyesült Államok 35 ezer (b.index: 251%), Izrael 35 ezer (b.index: 236%), Románia 27 ezer (b.index: 123%), Spanyolország 24 ezer (b.index: 322%), Franciaország 23 ezer (b.index: 144%), Lengyelország 22 ezer (b.index:119%), Ukrajna 19 ezer (b.index: 279%).

 

A Trendriport második részében szállodaigazgatók elemzik saját házuk augusztusi teljesítményét és az őszi várakozásaikat is megosztják. A teljes anyag innen tölthető le.

(Borítókép: 123rf.com)

Ø 2021 és 2022 augusztusában Szövetségünk a KSH adatok helyett az NTAK adatokat használta az elemzéshez, s az NTAK régiós bontása eltér a KSH-tól, így a Balaton régiónál területi eltérés mutatkozhat.