MSZÉSZ Trendriport: augusztusban Budapest húzta a piacot

Forrás: turizmus.com

 2018. október 15. 16:34

Az MSZÉSZ tagszállodáinak augusztusi bevételeit a budapesti hotelek kiemelkedő teljesítménye határozta meg.

Augusztusban a fővárosi szállodák forgalma 14,3%-kal, a fővároson kívülieké 9,8%-kal, a balatoniaké 7%-kal múlta felül a tavalyit. Budapesten a forgalom növekedésének a korábbi hónapoknál lényegesen nagyobb mértékű erősödése népszerűsége mellett a Duna alacsony vízállásával magyarázható. Emiatt ugyanis a jelentős turistaforgalmat hozó hajók nem tudtak menetrend szerint Budapestre megérkezni, s az itt azokra felszállni kívánó vendégek váratlan kereslete megnövelte főleg az 5 és 4 csillagos szállodák iránti keresletet. A fővárosi szállodák rendkívül jó augusztusi eredményeit az is igazolja, hogy ebben a hónapban 35 európai város között foglaltságban (92,3%) a 3., nettó átlag szobaárban (87,8€) a 22., nettó Revparban (81,1€) pedig a 15. helyen végeztek. Revparban többek között megelőzték Prágát (76,8€) és Bécset (77,7€) is.

 

Augusztus végéig a hazai szállodák teljesítményét főleg az erős belföldi kereslet húzta. Országos szinten a belföldi vendégéjszakák száma 4%-kal, a külföldieké 2,8%-kal, Budapesten a belföldi 14,6%-kal, a külföldi 3%-kal volt nagyobb a tavalyinál. Ugyanezt mutatja a forgalom alakulása is. Ez az első nyolc hónapban Budapesten 6,8%-kal, a fővároson kívüli szállodákban 10,4%-kal, a balatoni régióban 11,1%-kal múlta felül a bázist.

Feltűnő, hogy augusztusban a balatoni régióban a nagyon kedvező időjárás ellenére is elmaradt a tavalyitól a belföldi vendégéjszakák száma 3%-kal, a külföldieké pedig 9%-kal. Utóbbiban szerepe van annak, hogy az osztrák vendégéjszakák száma 9,5%-kal, a lengyeleké 27,4%-kal, az oroszoké 25%-kal esett vissza. Azt is meg kell jegyezni, hogy az erős belföldi kereslet ellenére a SZÉP-kártya-forgalom a szállodákban augusztus végéig 1,4%-kal, augusztusban 1,9%-kal elmaradt a tavalyitól.

Augusztus végéig legfontosabb beutazó piacainkról átlagot meghaladó növekedés mutatkozott Spanyolországból (+14,4%), az Egyesült Államokból (+9,3%), Romániából (+6,9%) és Csehországból (+6,2%). 2018 első nyolc hónapjában a magyarországi szállodákban jelentkező külföldi vendégéjszakák 77,6%-a Európából, 12,9%-a Ázsiából, 8,1%-a Amerikából, 1,4%-a Ausztráliából és Afrikából érkezett. Az európai országokból 1,2%, az Európai Unióból 1,3%, Ázsiából 12,3% volt a növekedés. Utóbbi főleg a 17%-os kínai vendégéjszaka szám bővülésnek köszönhető.

 

A szállodai kategóriák között Revparban – egy kiadható szobára jutó szállásdíjbevétel – augusztus végéig országos szinten az 5 csillagos, Budapesten a 3 csillagos hotelek teljesítettek a legjobban +4,2%, illetve +6,4% növekedéssel. A szállodai vendégéjszakák száma – a dél-dunántúli régió kivételével – mindenütt nőtt, a legnagyobb mértékben (+7,2%-kal) a Dél-Alföldön. A Dél-Dunántúlon kis mértékű, 0,8% csökkenés mutatkozott.

2018 első nyolc hónapjában országos szinten összesen hét hotel nyílt meg 463 szobával, ebből négy Budapesten 392 szobával, három vidéken 71 szobával.

Ha szeretné elolvasni a részletes Trendriportot, kattintson IDE!