MUISZ-vacsora: Vizes Vb legalább 20 000 vendéggel és megújuló Budapest Card

Forrás: turizmus.com

 2015. november 12. 12:09

Impozáns és nagy érdeklődésre számot tartó helyszínt választott vacsorájához a Magyar Utazási irodák Szövetsége: a Groupana Aréna legnagyobb, pályára néző Sky Box-ában gyűlt össze a csaknem 60 érdeklődő, rendes és rendkívüli tagok egyaránt.

A szövetségek közötti erősödő együttműködés jegyében az eseményen jelen volt Bacsi Krisztina, a MaReSz főtitkára is. Erdei Bálint elnök köszöntő szavai után két fontos téma is terítékre került, amely érinti az utaztatók életét.

 

Csurka Gergely, a 2017-es Vizes Vb szervezőbizottságának tagja a világ 4-5 legfontosabb sporteseményeként számon tartott verseny előkészületeiről, részleteiről, hozadékáról számolt be részletesen. Mint megtudtuk, a helyszínek felépítésén, felújításán gőzerővel dolgoznak, a beruházások tervezett átadása 2017 április. A verseny 2017. július 15-20. között zajlik majd, s miután sikeres tárgyalásokat folytattak a Forma-1 vezetőségével, a kettő nem üti majd egymást, utóbbi a szokásosnál egy héttel később kerül megrendezésre.

A világbajnokságra 6000 akkreditált versenyzőt várnak, s ami turisztikai szempontból szintén fontos, hogy közvetlenül a verseny után, augusztus 1-12. között kerül megrendezésre a Masters Vb (senior), amelyre további 9000 versenyzővel lehet számolni, ami a hozzátartozókkal együtt akár 14 000 vendéget is jelenthet. Részesül a verseny hozadékából Balatonfüred is, ahol a Tagore sétány előtti tópart ad helyet a nyílt vízi úszóversenynek.

Szintén döbbenetes szám, hogy a nemzetközi televíziós közvetítések által becslések szerint 6,8 milliárd eléréssel lehet kalkulálni a világbajnokság során, ami rendkívüli marketingértékkel bír Budapest és Magyarország számára.

A FINA vezérkara a Four Seasons Hotel Greasham Palace szállodában lakik majd, de szerződtek már a két margitszigeti Danubius-házzal és a Héliával is, illetve biztosan fogad majd versenyzőket a Marriott, az Intercontinental és az Aquincum.

A MUISZ meghívására velős és érdekes előadást hallhattak a tagok a Budapest kártya megújításáról is. Kovács Györgyi divízióvezető elmondta: az NFC alapú plasztikkártya és a budapestinfo.hu oldal is átfogó informatikai auditon esett át, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ ezekben a hetekben készíti elő a honlap és a webshop megújítását, a kártya fejlesztését. A tervek szerint 2016-ban már nemcsak a plasztikkártyával, hanem előzetesen akár külföldön is könnyedén letölthető QR kóddal is igénybe vehetők lesznek a kedvezmények. Továbbra is lehet évközben csatlakozni a szolgáltatók közé, szeretnének új szolgáltatói kört is megcélozni a kulturális turizmus és az élményszerű programok (pl. szabadulószobák) terén.

A legnagyobb újítás talán, hogy konferenciák, rendezvények számára a jövőben személyre szabható kártyákat is kiad a BFTK, ez a szolgáltatás december 1-3-án debütál majd egy folyami hajós konferencián. Tárgyalásokat folytatnak az értékesítési lehetőségek bővítéséről is, a cél az, hogy akár földön, akár vízen, akár levegőben érkezzen is a turista, már a jegyvásárláskor fel lehessen kínálni neki a kártyavásárlást. A MÁV és a MAHART már partner ebben, tárgyalnak a Wizz Airrel, az Orangeways-zel is. Az MT Zrt. Budapest Winter Invitation kampányára külön kártyát adnak ki, és tárgyalnak a szállodákkal is arról, hogy csomagba foglalva ezen kívül is kínálják a kártyát a vendégeknek.

Pap Mária turisztikai divízióvezető a friss statisztikákból emelte ki a fontosabb mutatókat, melyek örvendetes módon továbbra is nagyon jók. A vendégéjszakák száma csaknem 10 százalékkal bővült Budapesten január és szeptember között, és több küldőpiacról is kiemelkedő a bővülés. Az Egyesült Királyságból például csaknem 25 százalékos a növekedés, de 10 százalék körüli bővülést mutat a statisztika Ausztriából, Franciaországból, Lengyelországból, Olaszországból, Spanyolországból is. Megállt a német csökkenés és 1,3 százalékos növekedés volt tapasztalható. A távoli piacok is jól teljesítettek, az USA-ból 15, Indiából 78, Kínából 45 százalékos a növekedés. Az orosz és ukrán forgalom viszont 20 százalékkal visszaesett.

 

Az este fontos része volt a kötetlen beszélgetés is, amely mindig jó alkalom a tapasztalatcserére, networkingre.

De a nagyszámú érdeklődőt valószínűleg a fentieken túl az is vonzotta, hogy az esemény nyitóakkordjaként belülről is megismerhették a Groupama Arénát, „pincétől a padlásig". A stadion különlegessége többek között, hogy jól átgondolt rendezvénykoncepcióval és impozáns kiállítói és rendezvényterekkel rendelkezik, három szinten.