Nagyon jó fogadtatásra talált a Nyitott Balaton
Forrás: turizmus.com
2014. május 05. 14:17
Az eseményeket május 1 - 11. között látogathatók. Az első négy nap tapasztalati szerint még mindig az időjárás az úr a Balatonon. Semsei Sándor, a program egyik főszervezője szerint arra még soha nem volt példa, hogy egyszerre több ezer napágyat tesznek ki a tó partjára és azokat ingyenesen használhatják a napfürdőzők. Mindez nem nagy ötlet, csupán némi szervezést igényelt. Pusztán már ezért nagyon sokan jöttek le a Balaton partjára és gyönyörködtek a tavaszi Balaton látványában. Az első napi jó idő után, a viharos hétvégén mindez már kevésnek bizonyult volna, de szerencsére a tartalmas, fedett programokra is sokan mentek el.
![]() |
Mint mondta, az apró figyelmességek mellett olyan események is vonzzák a Balatonra a vendégeket, amelyek máshol nem elérhetők és komoly turisztikai értéket is képviselnek. Így például speciális éjszakai túrát szerveztek csak 18 éven felülieknek.
Ennek keretében megtudhatták a vendégek, milyen volt a magyar költők, írók szerelmi élete Balatonfüreden. A május 2-án, Praznovszky Mihály irodalomtörténésszel zajló éjszakai sétán, a vendégek megtudhatták hol mulattak, szerenádoztak, hamiskártyáztak, pofozkodtak és bujálkodtak száz és kétszáz éve Balatonfüreden. Május 3-án tartották Csopakon azt a kuriózumnak számító Mandulás Süteménysütő Versenyt, amelynek bevételét annak az alapítványnak utalják át, amely az árván maradt rendőr és a tűzoltó családokat támogatja. A rendezvény érdekessége, hogy a győztes nevét, eddig a Balatonon még soha nem látott, több mint egy órás lézer show keretében írták fel az égre. 4-én, vasárnap a siófoki kézműves vásárra vártak nagyobb tömegeket, de ezen a napon számos ingyenes tárlatlátogatás, és vezetett túra is volt a tó partján.
Semsei Sándor elmondta: noha a programsorozat csak most kezdődött az eddigi tapasztalatok azt mutatják, jó programokkal lehet növelni a turisztikai forgalmat tavasszal is. Ahol a hosszú hétvégén nem volt elég vendég, ott a turisztikai szakembereknek érdemes elgondolkodniuk azon, jó hívó szó e Balatonra a nordic walking túra, a kedvezményes áru elektromos bringa bérlése és az ingyenes aerobic tornaóra.
A programokról a www.nyitottbalaton.hu oldalon tájékozódhat.