Nagy forgalom kis haszonnal

Forrás: turizmus.com

 2017. március 22. 13:45

A címben nem a magyarországi szállodák üzleti filozófiáját foglaltuk össze, hanem azt a helyzetet, amin változtatni szeretnének – fogalmazták meg az MSZÉSZ március 21-i közgyűlésén, a Mercure Budapest Buda konferenciatermében.
Ha már soron kívüli tisztújításra összegyűltek az MSZÉSZ tagjai, kihasználták az alkalmat, s Könnyid László helyzetértékelést tartott.

Néhány slide erejéig bemutatta, hogy a KSH kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó adatai szerint miként nőttek a forgalmi, a foglaltsági és a bevételi mutatók, 2010-től 2016-ig:











Könnyid László azt is hozzátette, hogy az elmúlt hat év tendenciája várhatóan folytatódik, s a hazai szállodák, 2017-ben minden mutatóban meghaladják majd a tavalyi eredményeket, köszönhetően többek között az elkövetkező hónapok sport- és kulturális eseményeinek.

Ugyanakkor a szállodások eltökélt célja, hogy javítsanak a házak eredményességén is. Ehhez viszont az állam stratégiai partnerségére is szükségük lesz. Szeretnék, ha

-          minél előbb elfogadásra kerülne egy nemzeti és egy fővárosi turizmus stratégia;

-          korrigálásra kerülne a vendéglátás, egyébként örvendetes áfa-csökkentésével kialakult, néhány anomália;

-          2018-tól tovább csökkenhetne a szálláshely-szolgáltatás áfa-kulcsa is, hogy a különbözetet bérfejlesztésre fordíthassák ;

-          az áfa csökkentés mellett a bérjárulékok is mérséklődnének, ami, elkerülhetetlen a munkaerő elvándorlását megakadályozó béremelésekhez;

-          megszűnne, vagy legalább jelentősen mérséklődne a céges fogyasztásokat terhelő reprezentációs adó;

-          megvalósulna néhány, tervezett fejlesztés, ezek között is első helyen a nagy befogadóképességű, budapesti kongresszusi központ;

-          csak szigorúan szabályozott keretek között támaszthatnának érezhető konkurenciát a rövid távú, „sharing economy” típusú lakáskiadók;

-          gyorsan visszaadnák a gyakorlati képzés kellő óraszámát, s a mai kor követelményeinek megfelelő tananyagot oktatnának mind a középfokú, mind a felsőfokú tanintézetekben;

-          a tudatos belföldi fogyasztói magatartás támogatására, fokozatos bevezetéssel, türelmi idővel, pályázati források mellett kötelezővé tennék az uniós HotelStars nemzeti tanúsító védjegy használatát.