Nagy sikert aratott a Debrecziner Gourmet

Forrás: Vendéglátás

 2017. június 26. 19:54

Hatalmas várakozás előzte meg az immár második alkalommal megrendezett Debrecziner Gourmet Fesztivált, amely június 24-25-én végül háromezer érdeklődőt vonzott a Nagyerdőbe a napfényes hétvégén - írta a vendeglatasmagazin.hu.

A kétnapos rendezvényen természetesen Debrecen és a Hortobágy ízei kerültek fókuszba, de az ország távolabbi részéről is érkeztek kiállítók a Békás-tó melletti területre.


A résztvevő éttermek saját kínálatukat egyedi megközelítésben tálalták, szezonális és helyi alapanyagokból, ráadásul a fesztivál szervezői a környezet védelmére is gondoltak, így a közönség „zöld" tányérokról, lebomló evőeszközökkel falatozhatott. Sokan készültek szürkemarhából, házi bivalyból, rackából és gyöngytyúkból készült ételekkel, népszerű volt a kovászosuborka-hab, de kóstolni lehetett itt kecskeburgert, füstölt busát, harcsával töltött káposztát, barbecue húsokat vagy éppen vegán pecsenyezsírt is, és persze a desszertek is széles választékban rendelkezésre álltak - olvasható a vendeglatasmagazin.hu -n.

A fesztivál színpadán pedig egymást váltották a pódiumbeszélgetések, a főzőshow-k, de a vállalkozó kedvűek a pezsgő degorzsálását is megtanulhatták. A rendezvény házigazda-műsorvezetője szombaton Jókuti András gasztroblogger, vasárnap pedig Bernáth József volt.

Eközben az italokról a Stay sörei, a Törley pezsgői, a Bortársaság és a DiVino borai, valamint a Caffé Mauro és a Caffé Frei gondoskodott.

A Debrecziner Gourmet szervezői fontosnak tartják a megfelelő színvonalú szakmai utánpótlás nevelését, ezért a városban működő vendéglátóipari szakközépiskola diákjai és oktatói belépődíj nélkül látogathatták a rendezvényt. Az Ikon Étterem tulajdonosa, Balogh Károly ennél komolyabb terveket is vázolt: szeretné elmélyíteni a kapcsolatot az iskola és az étterem között annak érdekében, hogy a jövő szakemberei minden tekintetben színvonalas képzést kapjanak: találkozzanak a modern technológiákkal, a korszerű alapanyagokkal. És az nem kérdés, hogy a fesztivált jövőre is megrendezik.


Ám addig is, érdemes Debrecenbe látogatni, hiszen a gasztronómiai rendezvények hamarosan folytatódnak a Nagyerdőben: augusztus 3-6. között a Debreceni Bor- és Jazznapok kötik itt össze a kiváló italokat a zenével, de előtte a július 19-23. között Campus fesztivál is számos izgalmas programot tartogat.

***

A fesztivál gasztronómiai kínálatát az alábbi vendéglátóhelyeknek biztosították:

Butiq (nemzetközi) – Debrecen, Danka Chili (chilikészítmények), Dűlő (magyar) – Miskolc, El Burro (mexikói) – Debrecen, El Gaucho (argentin) – Debrecen, HelloHal (halbár) – Budapest, Hortobágyi Csárda (magyar) – Hortobágy, IKON (magyar) – Debrecen, IKON Debreceniző (streetfood) – Debrecen, Kis Padlizsán (vegán) – Debrecen, Kis Virág (cukrászda) – Vámospércs, Kürtőske'hely (kürtőskalács) – Debrecen, Levendula Fagyizó (fagylaltozó) – Debrecen, Maszek (magyar) – Debrecen, Meating (streetfood) – Nyíregyháza, Mirage (magyar) – Hajdúszoboszló, Nárcisz Birtok (sajtok) – (Debrecen), Spaletta Étterem (nemzetközi) – Kecskemét, Szender Kert (fűszernövények), Wok to Box (ázsiai) – Debrecen


Fotó: Szindbád az Utazó