Négy napig ünnepelhetjük a Várkert Bazár átadását

 2014. március 26. 22:11

Most még több mint 800 ember dolgozik a helyszínen, azonban április 3-án átadják a felújított Várkert Bazárt, amely ezzel lekerülhet a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékeinek listájáról. Három napon át ingyenes vezetett túrákon lehet megtekinteni az épületet és kiállításait.

A várakozások szerint teljes rekonstrukciója után évi 250 ezer látogatót vonz majd az Ybl Miklós tervei alapján 1883-ban elkészült neoreneszánsz Várkert Bazár, amely 1996 óta szerepel a World Monuments Fund (WMF) a világ legveszélyeztetettebb műemlékeit nyilvántartó listáján. Az 1984-ben bezárt, és azóta pusztuló épület eredeti pompájában születik újjá, s remélhetőleg megtalálja megfelelő funkcióját is, aminek megoldatlanságával lényegében megépítése óta küzdött.

Hasznosításáról L. Simon László kormánybiztos szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a korábbi problémákat átgondolva olyan tervek születtek, amelyek hosszú távon garantálják a létesítmény fenntartható működését. Összesen 2500 négyzetméteren kiállítóterek, 900 négyzetméteren egy 600 férőhelyes multifunkcionális rendezvényterem, továbbá cukrászda, elegáns étterem és Hungarikum bolt kap helyet az épületegyüttesben, a legfelső szinten pedig irodák lesznek.

 

Április 3-án zárul a fejlesztés első üteme, amikor átadják a megszépült épületegyüttest, a második ütemben augusztus 28-ig pedig befejezik a multifunkcionális rendezvénytermet, a 300 autót befogadó mélygarázst, a budavári királyi kertek rekonstrukcióját, és megújul a Lánchíd utca is.

Az április 3-ai nyilvános megnyitót és ünnepi műsort követően a déli palota tereiben három kiállítás nyílik. A modern reneszánsz derült idomai című tárlat Ybl műveiből válogat és a Várbazár építkezésének történetéről számol be, az Egy építkezés képei fotókon mutatja be a felújítást, míg Ostromok és hétköznapok címmel az épület területének történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők a régészeti kutatások alapján. Április 4. és 6. között 10-től este 6-ig korhű jelmezbe öltözött idegenvezetők tartanak félórás bemutató sétákat a látogatóknak, az Erzsébet-lépcsőtől indulva. Mindezek a programok részei az Ybl Miklós április 6-ai 200. születésnapjához kapcsolódó ünnepségsorozatnak.

 

A Várkert Bazár fejlesztése részben az Új Széchenyi Terv Közép-Magyarországi Operatív Programjának 6,7 milliárd forint összegű támogatásával valósul meg, és vele párhuzamosan valósítja meg a Budavári Önkormányzat a Vár és környéke közlekedésfejlesztését.