Négycsillagos hotel épül Zalaegerszegen

Forrás: MTI

 2019. április 12. 14:27

Állami beruházással négycsillagos szálloda épül Zalaegerszegen, a tervek és engedélyek beszerzéséhez a város önkormányzata csaknem kétszázmillió forintot kapott a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) - jelezte pénteki sajtótájékoztatóján a zalai megyeszékhely polgármestere.

Balaicz Zoltán elmondta: az egykori Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ több mint egy évtizede üresen álló épületének lebontása után, a helyén épül majd meg a négycsillagos, konferenciák rendezésére is alkalmas belvárosi hotel. Az előkészítésre, a kiviteli és engedélyes tervek készítésére 190,5 millió forintot adott át az MTÜ Zalaegerszeg önkormányzatának.

Elbontásra vár az egykori Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, amely több mint egy évtizede üresen áll

Fotó: zalatajkiado.hu

A polgármester felidézte, hogy az egykori művelődési ház bezárásáról 2007-ben döntött akkori fenntartója, a Zala Megyei Önkormányzat.
A város 2015-ben vette át ingyenesen a tulajdonjogot, mert egy későbbi pályázat forrásaink felhasználásával oda költöztette volna a Griff Bábszínházat és a városi művelődési központ egyes részlegeit.

Miután az eltelt években már nem volt ilyen célra állami vagy európai uniós pályázat, Zalaegerszeg 2018-ban visszaadta az ingatlant az államnak.
Az elsősorban az épülő járműipari tesztpálya miatt szükséges szálloda terveit az önkormányzat készítteti el, majd azokat ingyenesen átadja az állami beruházási ügynökségnek, hogy a bontást és az építést megvalósítsa, valamint kiválassza a leendő üzemeltetőt - ismertette Balaicz Zoltán.