Negyedmilliárdos parkrekonstrukciót tervez a Festetics-kastély

Forrás: MTI

 2013. július 18. 15:44

Az első fordulón már sikerrel túljutva mintegy negyedmilliárd forintos pályázati összeget remél a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. a Festetics-kastély történelmi parkjának rekonstrukciójára - tájékoztatta a múzeum az MTI-t.

A Gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek megőrzése és helyreállítása című kétfordulós pályázat első körében 12,7 millió forint támogatást nyert az intézmény a parkrekonstrukció előkészítő munkálataira.

false

 

Pálinkás Róbert, a kastélymúzeum igazgatója közölte: a Környezet és Energia Operatív Program pályázati kiírásának második fordulójára kidolgozott csaknem 250 millió forintos projekt – amelynek megvalósításához száz százalékos támogatást remélnek – a veszélyeztetett vagy a már teljesen eltűnt kertépítészeti elemek helyreállítását valósítaná meg a kastélyparkban mintegy nyolc hektáros területen. Ennek keretében egyebek mellett minden részletében pontosan rekonstruálnák a hercegnői kamarakertet, valamint a tavat és a hidat.

A most előkészített projekt műemléki, művészettörténeti, kerttörténeti és kertépítészeti szempontból is az 1885-89 között megvalósult állapot lehető legpontosabb helyreállítására törekszik. A kastélypark akkori formája az angol Henry Ernest Milner nevéhez fűződik, aki a viktoriánus kertművészet legkiemelkedőbb példáihoz méltó kertet alkotott Keszthelyen.

A park 1945 után súlyos károkat szenvedett, területét felosztották, majd 1986-ban közúttal szelték ketté. Ugyanebben az évben elkészült a park felújítása is, de a jó szándékú beavatkozások nem a történeti hitelesség jegyében történtek, az ültetések, burkolatok és berendezési tárgyak előnytelenül befolyásolták a kastélypark megjelenését.

A tervezett beruházás keretében a nyolchektáros területen több száz idős fa ápolását és újak ültetését, cserjék, rózsák, talajtakaró és évelők telepítését, a tó helyreállítását, szórt burkolat építését és gyepesítést tervez a kastélymúzeum. Emellett a hercegnői kamarakert több mint 800, a parter és a díszudvar zöldfelületeinek rekonstrukciója pedig csaknem 5000 négyzetméteren valósulhatna meg nyertes pályázat esetén.