Negyedszázados a Budapest Borfesztivál

Forrás: turizmus.com

 2016. augusztus 30. 19:42

25 éve nyitotta meg először kapuit a Budapest Borfesztivál. Magyarország legnagyobb borszakmai rendezvénye idén 19 borvidékről 190 kiállító több ezer bort felvonultató kínálatával várja a látogatókat szeptember 8. és 11. között a Budai Vár teraszain.

Együtt nőtt fel a rendszerváltás után újjáéledő borkultúrával: támogatta a kilencvenes évek nagyjait, kihagyhatatlan és nemzetközi tömegrendezvénnyé vált a kétezres évek elején, és rendületlenül segíti a generációváltást napjainkban is.

Az elmúlt több mint két évtized alatt a kezdeti 12 millió forintról mára több mint 200 millió forintra nőtt az 1992-ben még a Vörösmarty téren indult fesztivál költségvetése, a látogatók száma minden évben 30 és 60 ezer között mozog, ráadásul egyre több külföldi turista keresi fel a rendezvényt. A fesztivál pénzügyi forgalma az elmúlt években 800 millió és egymilliárd forint között mozgott – összegezte az eredményeket Zilai Zoltán igazgató a fesztivál sajtótájékoztatóján.

A magyar borkultúra hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt 25 évben, ebben komoly szerepet játszott a tízezrek által látogatott Budapest Borfesztivál, amely még mindig referenciapont a borkedvelők és a termelők számára is – fogalmazott a sajtótájékoztatón Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

A fesztivál kínálatát a gasztronómia mellett idén is számos szakmai és kulturális program, kóstoló, koncert, szüreti felvonulás és néptáncgála gazdagítja.

Idén 17. alkalommal rendezik meg a Jótékonysági Borárverést, amelynek kedvezményezettje a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A 2016-os fesztiválon is lesz Boregyetem, amely az elmúlt több mint másfél évtizedben fontos szerepet töltött be a tudás és az ismeretek átadásában a fiatalabb generációk számára.

A fesztivál nyitónapján a Csík Zenekar lép fel, míg szombaton rendezik meg a Magyar Jazz Napját, ahol színpadra lép Egri János együttese, az Egri Drive Stuff, az Equinox, a Binder Quartet és a Budapest Ragtime Band is. Szerepel a programok között a Taste of Hungary című szakmai kóstoló is, ahol szigorúan válogatott borokon keresztül lehet betekintést nyerni a magyar bor sokszínűségébe, a helyi szőlőfajták és a magyar borstílusok sajátosságaiba.