Nemeskövi Dénestől Hack Barnabásig

Forrás: turizmus.com

 2016. január 24. 15:49

A Danubius Hotel Aréna adott otthont a 18. Séf Bálnak, január 23-án.

21 évvel ezelőtt rendezték az első Séf Bált, a Mercure Korona szállodában, akkor, ott, Nemeskövi Dénes, a Séf Bálok megálmodója volt a konyhafőnök. Nem tévedés, hogy 21 évvel ezelőtt tartották az első ilyen rendezvényt, s most a 18-iknál tartunk, mert 3 éven át elmaradt a bál.

Nemeskövi Dénes a 18. bálon – amelyet immáron Séfek és Vendéglátósok Báljára neveztek át - már díszvendég volt. Az Aréna séfje, Ferenczi István, valamint Krausz György, az Arena és a Hotel Hungaria City Center igazgatója, s nem utolsó sorban Krivács András az MNGSZ elnöke megkülönböztetett tisztelettel köszöntötték őt.

Az ültetett állófogadás formájában rendezett eseményen mintegy 200 vendég élvezhette a hagyományos fogásokat - hideg libamájtól, a maceszgombóccal tálat libalevesen át a vörösboros kakaspörköltig és a vadas nyúlgerincig -, új megközelítésben, újfajta tálalásban. Persze, a könnyű étkek kedvelői is találhattak maguknak mediterrán hallevest, vagy éppen szürke-harcsát roston, tokaji mártásban.

Az est kezdetének hivatalos részeként, a moderátori szerepet vállaló Petrezselyem Adrienn (MNGSZ) szólította a mikrofonhoz Lux Waltert, a Danubius Hotels F&B igazgatóját, valamint Krivács Andrást a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnökét, hogy köszöntsék a vendégeket.

A vacsora végén, a hagyományoknak megfelelően sor került a vándor fakanál átadására. Nemeskövi Dénes Hack Barnabásnak, a Costes nemzetközi versenyen is bizonyított, fiatal szakácsának nyújtotta át a „stafétabotot".

A zenével, tánccal késő estig tartó bálon Csárdás Ferenc készített felvételeket, amelyeket megtekinthetnek képgalériánkban.

Felvételünkön Ferenczy István a Danubius Hotel Arena séfje (fehérben) köszönti Nemeskövi Dénest.