Nemzeti emlékhellyé avatták az Egri Várat

Forrás: MTI

 2015. október 17. 15:22

Nemzeti emlékhelyet jelölő sztélét avattak az egri várban szombaton, az Egri Vár Napján.

Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke felidézte: 1552-ben 38 napi ostrom után a védők megfutamították a legalább hússzoros túlerőben lévő oszmán sereget. Aligha lehet tehát híresebb, hitelesebb emlékoszlop annál, mint ami Eger dicsőségét hirdeti – fogalmazott.

 

Az elnök az ünnepségen bejelentette: a Nemzeti Örökség Intézete 2016. május 14-én, majd ezt követően minden év május második szombatján meg kívánja szervezni a nemzeti emlékhelyek tematikus napját.

Habis László, Eger polgármestere kiemelte: az egri vár 1957 óta ad otthont a múzeumnak, ezen időszak alatt pedig több mint 20 millió ember kereste fel Magyarország legismertebb végvárát.

A polgármester kitért arra is, hogy több mint fél évszázad után jelentős beruházási program kezdődött a várban: elkészült a várfalsétány, újra látogathatóvá tették a Török-kertet és zajlik a Szép-bástya rekonstrukciója is.

Az Egri Vár Napját az ostrom 450. évfordulója, 2002 óta szervezik meg: 1552. október 17-én kezdték meg ugyanis a török seregek elvonulásukat a vár falai alól. Ezen a napon számos program, játszóház és bemutató is várja a vendégeket a várban.