Nemzetközi hálózathoz tartozó kerékpárút készült el a Tisza gátján

Forrás: MTI

 2014. december 21. 13:16

Kerékpárutat épített ki Kőtelek és Tiszasüly között a Tisza árvízvédelmi töltésén a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig). A 680 millió forintos beruházás az Európai Unió és a magyar állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A kerékpárút 11,8 kilométer hosszú, 3 méter széles, és az EuroVelo nemzetközi kerékpárút-hálózat 11. számú útvonalához tartozik - közölte a projekt kommunikációját végző Szféra Tisza Kft. az MTI-vel. A kivitelezés során három helyen alakítottak ki pihenőhelyet, ahol tájékoztató táblák igazítják el a kerékpáros turistákat.

A beruházás a térségben élők árvízbiztonságát is növeli, mert a burkolt árvízvédelmi töltésen a gátak ellenőrzése, az árvízi jelenségek észlelése, valamint az ellenük szükséges védekezés az időjárástól függetlenül, jelentős időmegtakarítással jár.
A mostani fejlesztéssel 234 kilométerre nőtt a Kötivizig működési területén az olyan, burkolattal ellátott árvízvédelmi töltésszakaszok együttes hossza, amelyek kerékpárútként is használhatók.