Népszerű a régiós bormárka

Forrás: turizmus.com

 2018. április 26. 19:01

Minden eddiginél több, 28 észak- és dél-balatoni pincészet részvételével készült el a régió közösségi bormárkája, a BalatonBor harmadik évjárata.

A BalatonBor 2016-ban debütált a régió vezető pincészeteit és éttermeit tömörítő Balatoni Kör és a Rizling Generáció borszakmai összefogás közös kezdeményezéseként. A koncepció lényege, hogy az előírt feltételeknek megfelelő és a vakkóstoló próbáját kiálló balatoni pincészetek olaszrizlingjei egységes dizájnnal ellátott palackokban, közös brand alatt, de saját néven jelennek meg a piacon – mondta a 2017-es évjárat budapesti bemutatóján a Balatoni Kör elnöke. Laposa Bence hangsúlyozta, hogy az összefogást szimbolizáló termék a Balaton körül gazdálkodók piaci helyzetének javítását, hosszú távon pedig az integrátori rendszer előmozdítását, a balatoni szőlők megújítását és stabil piacok kiépítését célozza.

Az olaszrizlingek egységes dizájnnal ellátott palackokban jelennek meg

Fotó: pixabay.com

A BalatonBor harmadik évjáratához csatlakozni kívánó pincészetek tételeit úgynevezett origó rendszerű vakkóstolón bírálták el, így idén 28 termelő vehet részt a kezdeményezésben; ők összesen 60 ezer palack BalatonBorral jelennek meg a piacon csütörtöktől. Dobosi Győző, a Rizling Generáció tagja hozzátette, a következő termékkategória a szűkebb balatoni termőhelyek karakterét bemutató hegyborokkal jön létre, ennek előkészületei már folyamatban vannak. Kardos Gábor, a Balatoni Kör szóvivője felhívta a figyelmet az összefogás által először megjelentetett térképre, amely a Balaton körüli minőségi éttermeket, borászatokat, bisztrókat gyűjti össze.
Más borvidékeken is körvonalazódik a BalatonBorhoz hasonló összefogás: Villányban már megjelent a RedY bisztróbor, és egyeztetések zajlanak az EgerBor koncepciójával kapcsolatban is - mondta el Kardos Gábor.

Kapcsolódó cikkek