Nikos stockholmi tavernájában a pincérek is táncra perdülnek

Forrás: turizmus.com

 2016. február 02. 11:12

Óriási siker a január 20-án megnyitott stockholmi Nikos étterem, amelyet a Skopelos szigetén forgatott világhírű Mamma Mia musical mintájára rendeztek be, és ahol a pincérek is gyakran dalra fakadnak és táncolnak.

Az Abba zeneszerző páros egyik tagjának, Björn Ulvaeusnak az ötlete volt az egész, ugyanis megtudta, hogy barátnők gyakran összejönnek partizni és végigéneklik-táncolják a Mama Mia összes dalát. Ezért a régi, nagy befogadóképességű Tyrol éttermet átalakíttatta görögös stílusú tavernává, ahol a vendégek több órán keresztül eszegetnek mediterrán ételeket, szórakoznak és hallgatják a régi Abba slágereket. De nemcsak ők énekelnek, hanem neves musical színészek is, olykor együtt a pincérekkel, akik szintén jól tudnak énekelni és táncolni.

A szereplők közben elmesélnek egy történetet, ami folytatása a filmnek. Olyan dalok is elhangzanak ekkor, amelyek nem szerepeltek a nagy bevételi sikert hozó alkotásban.Ùgy tervezik, hogy a Mamma Mia The Party produkció még nagyon sok évig fut majd itt.

A belépőjegyek borsos árúak, 1.340 svéd korona egy főre, ebben egy ital ára van benne. A vacsora és show után kezdődik a diszkó.

A premieren az összes régi Abba-tag megjelent. 2008, a film bemutatója óta nem mutatkozott együtt a leghíresebb svéd zenekar tagjai.

Az étterem és a parti után óriási az érdeklődés, nehezen találni szabad helyet, előre kell foglalni. A svédek mellett nagyon sok külföldi turista is szeretne ide bejutni, akárcsak az Abba múzeumba, és a tagok tulajdonában lévő szállodákba.