Nincs kisiklás – sportdiagnosztika a gyorskorcsolyában

Forrás: turizmus.com

 2018. augusztus 06. 14:11

A gyorskorcsolya-válogatott fantasztikus sikerei mögött hosszú évek kemény munkája áll. Ez nemcsak az edzésekről, hanem azokból az egészségügyi állapotfelmérésekből is adódik, amelyet szívós, szisztematikus munkával végeznek.

Telegdi Attila

Fotó: synlab.hu

Sportágunk felfelé ívelése magyarországi viszonylatban talán 30 évet ölel fel. Kezdetben természetesen mindenféle gyermekbetegséggel küzdöttünk, amit egy sportág elszenvedhet, viszont folyamatosan fejlődtünk. Ennek az első, de remélhetőleg nem utolsó állomása az olimpiai bajnoki cím – mondja Telegdi Attila, a Magyar Országos Korcsolya Szövetség Rövidpályás Gyorskorcsolya Sportági igazgatója. Hogy mögöttünk milyen munka van, arról sokat tudnék beszélni… A sportdiagnosztika vonatkozásában akár 10-15 évvel ezelőtt is jelentős előrelépéseket tettünk. Ennek a folyamatnak komoly részét képezik a laboratóriumi vizsgálatok, mert rendkívül fontos visszajelzéseket kapunk a versenyzők pillanatnyi állapotáról vagy a különböző hiánytünetek fellépéséről. Ezenkívül a teljesítménydiagnosztika vonatkozásában a különböző paraméterek felkutatása, az ok-okozati viszonyok megértésében nagy segítség több laboratóriumi paraméter.

A kezdetekben milyen nehézségekkel kellett szembesülniük?

Azt gondolom, hogy a mi sportágunk belecsöppent a hazai orvosi környezetbe, ezért az a standard, amit a Sportkórház biztosít számunkra. Viszont korán kiderült – és ez minden sportágra jellemző –, hogy számunkra korántsem fed le minden lehetőséget. Amikor a különböző nemzetközi trendeket kezdjük el követni, azokkal az információkkal, módszerekkel szembesülünk, amelyeket az ellenfeleink is alkalmaznak, akkor nem egyszerű a helyzet – és ez természetesen a diagnosztikára is vonatkozik. Szerencsére a hazai környezetben találkoztunk olyan szakemberekkel, akik kiváló hozzáadott értékkel tudják segíteni a munkánkat. Biztos vagyok benne, hogy a találkozás pillanata volt az egész sikertörténetünk alfája és ómegája. A külföldi szakemberek, akikkel dolgozunk, inkább edzéselméleti kiválóságok, akik más vonalon segítik a munkánkat. Így indulhatott el a különböző edzéstervek kialakítása során az energiaháttér mélyreható vizsgálata, és elmélyülhettünk azokban a fontos részletekben, amelyek biztosítják számunkra a maximális teljesítményleadás lehetőségét.

Lehet mondani, hogy úttörők ezen a területen?

Minden szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy eléggé beleástuk magunkat ebbe a tudományba. Talán a magyar viszonylatban az egyik legmesszebbre jutott sportág vagyunk ezen a területen. Amellett, hogy mindent elkövetünk a pályán, azon kívül is. Talán az eredményességünknek is ez a kulcsa.

Amikor azt mondjuk, hogy sportdiagnosztika, akkor egy reménybeli élsportoló életében mikor kezdődik el egy vizsgálatsor?

Ez már a kiválasztás pillanatában eldől, hiszen ekkor történnek az alapvizsgálatok. Valójában ez egy orvosi alkalmasság, hogy egyáltalán bármilyen sporttevékenységet végezhet-e a fiatal. Ugyanis az élsportnak megvannak a maga veszélyei, a fantasztikus eredmények lehetőségein kívül. Ha nem alkalmas rá a szervezete, figyelnünk kell arra, nehogy olyan eset történjen, amely jogi következményekkel is járhat. Ez tehát az origo, minden innen indulhat el, de elmondhatjuk, hogy ez nálunk a legmagasabb szinten is így működik. Az olimpiai keret, akik között már vannak Európa-, világ- és olimpiai bajnokok, minden évben, mielőtt megkezdik az általános alapozást, egy alapvizsgálati soron esnek át, ami az ellenőrzési folyamat kezdete. Csak utána kezdjük el a további terhelésdiagnosztikai vizsgálatokat.

Az edzésterv, amit kidolgoznak egy adott sportolóra, milyen ellenőrzési szinteket jelent?

Az éves felkészülési terv tartalmazza az edzésprogramot, amely mikrociklus, mezociklus és makrociklus szakaszból áll. Attól függően, hogy melyik edzési ciklusban vagyunk, zajlanak tervszerűen a vizsgálatok. Ezek dátuma előre ütemezett. Van egy fantasztikus, XXI. századi rendszerünk, ami a szívfrekvencia figyelésén keresztül folyamatosan ellenőrzi a versenyzők szervezetének visszajelzéseit. Ez interaktív visszajelzést ad minden állapotváltozásról, vagyis akár a mobiltelefonunkon megnézhetjük. Ha ott folyamatosan látunk egy piros jelzést, hogy nem terhelhető tovább a szervezet, vagy bizonyos szinten csökkenteni kell az intenzitást, akkor azonnal belép az orvosi segítség, és a sportolót elküldjük különböző célzott vizsgálatokra. Ebben laboratóriumi és egyéb tesztek elvégzésére kerül sor.

Ezekben a jól tervezett folyamatokban szerepet játszik a sportolók pszichés felkészültsége is?

Valóban, a rendszer bevezetésénél az volt a legnehezebb dolog, hogy higgyenek benne a versenyzők. A szakvezetés az elejétől fontosnak tartotta, mert mi egyértelműen látjuk, számokkal alátámasztva, hogy a kért adat tükrözi a valóságot. Amikor piros riasztás érkezik, akkor arról nemcsak a szakvezetés, hanem a sportoló is értesül. Innentől pedig elindul a folyamat. Van egy kiváló csapatunk, amellyel sok problémát tudunk megoldani, megbeszélni. Az utánpótlás számára hamarosan szervezünk egy komplett képzési rendszert, amelyben már aktív elemként megjelenik a pszichológiai kontroll lehetősége is.

Ha egy szálloda, vagy vállalkozás szeretne sportdiagnosztikai szolgáltatást indítani, milyen háttér szükséges ehhez?

Már most látható, nagyon komoly a hiány ezen a területen. De az egyértelmű, hogy Magyarországon még mindig gyerekcipőben jár a sportolók orvosi támogatása, a terhelésdiagnosztikától kezdve a táplálkozástudományon át számos területen. Nemzetközi szinten nézve a különböző trendeket, a sportágunkon belül említhetem a kanadai csapatot. Olyan támogatással érkeznek, amely nemcsak az egészségügyi vonalon, hanem minden más érintett területen profi hátteret biztosít számukra. Úgy a profi sportolók, mint a saját egészségük megőrzése miatt mozgó emberek számára rendkívül nagy figyelmet kell biztosítani egy komplex sportdiagnosztikai tudományos fejlődés elérésére.

Mi történik, ha a jól végiggondolt, követett edzéstervet felborítja egy váratlan betegség?

Mindig támaszkodhatunk a Sportkórház szakembereire. Viszont figyelembe kell vennünk az időtényezőt, számunkra egyetlen nap kiesése felboríthatja az edzéstervet! Ezért is veszünk igénybe magánlaboratóriumi szolgáltatást. Nekünk életbevágó, hogy ha a versenyző kiesik az edzésekből, minél előbb legyen meg a diagnosztika, a kezelés, és a rehabilitáció után a lehető leghamarabb visszakerüljön a rendszerbe.

A jövőbeli terveik sorában szintén kiemelt helyet kap a teljesítménydiagnosztika?

Azt a vonalat szeretnénk folytatni, amit elkezdtünk, mert az eredményeink is bizonyítják, hogy jó úton járunk. A további fejlesztési terveink között kiemelt helyen szerepel a dietetikai szemlélet tudományosabb megközelítése, amely sarkalatos kérdés egy sportoló pályafutása során. Hiszen oda kell figyelni a testsúlyukra, látnunk kell, hogy hajlamosak lefogyni, amikor egy komoly versenyidőszakon vannak túl, vagy a pihenő alatt elkerülhetetlenül felszaladhat pár kiló… Minden támogatást megadunk, felhasználva az összes orvosi és technikai lehetőséget.

Dr. Sydó Tibor – sportorvos, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház osztályvezető főorvosa

„Örömmel mondhatom, hogy látható fejlődés van Magyarországon ezen a területen.Mivel a teljesítménydiagnosztika meglehetősen eszközigényes, ezért a múltban viszonylag háttérbe szorult hazánkban. Az utóbbi néhány évben alakult ki az orvosláson belül egy szűkebb réteg, amely a sportdiagnosztikával mélyebben foglalkozik. Az utánpótlás viszont lassan érkezik, pedig a tapasztalat megszerzése nagyon fontos. Ha valaki üzletet lát ebben a területben, annak nem elég csak a szükséges eszközöket megszerezni, hanem értékelni is kell tudni a kapott eredményeket, ami egyre komolyabb háttértudást igényel. A szakemberek hosszú éveket töltenek el a teljesítménydiagnosztikával, hogy egy idő után önálló véleményt tudjanak alkotni, és ezzel tudják segíteni az edzőket és versenyzőket a munkájukban. Számos szakterület összefüggéseit kívánja meg a sportdiagnosztika: nekem belgyógyász, kardiológus, üzemorvos, sportorvos szakvizsgám van, emellett fizikoterápiával is foglalkozom. Ez nem tartozik szűken a teljesítménydiagnosztikához, de a tudásom minden egyes összetevője szükséges a teljes képhez. A laborvizsgálat az egyik legfontosabb elem a sportdiagnosztikában! A laboratóriumi paraméter gyorsan kivitelezhető, az eszközpark befektetéséhez képest minimális a költsége, szinte bármikor ismételhető, nem kell hozzá jelentős személyzet. Hazánkban ugyan még ritkán alkalmazzák a genetikai laboratóriumi vizsgálatokat ezen a területen, de véleményem szerint ez a jövő egyik útja. Aki ezeket a tudományos eredményeket ki tudja használni, csak az fog a dobogó legfelső fokára állni. Aki nem él vele, az lemarad.”

További információ: https://www.synlab.hu/busynesslab-sportdiagnosztika-a-gyorskorcsolyaban/

(x)