Nőtt az OTP SZÉP-kártyákra feltöltött összeg

Forrás: MTI

 2015. április 18. 18:57

Jelentősen nőtt az OTP Széchenyi pihenőkártyára (SZÉP-kártya) feltöltött összeg, az idén, az első negyedévben 19 milliárd forintot, a tavalyinál 22 százalékkal többet utaltak a munkáltatók mintegy 860 ezer kártyára - közölte az OTP Bankcsoport pénteken az MTI-vel.

A költések összege is csaknem tíz százalékkal haladja meg a tavalyi év első három hónapjában mértet a tájékoztatás szerint. Március 31-ig több mint 10 milliárd forint áramlott ilyen módon magyar gazdaságba, elsősorban turisztikai területen működő kis- és középvállalkozásokhoz - olvasható a közleményben.

Az év eleji adójogszabályi változásoknak köszönhetően várható volt, hogy a SZÉP kártya megőrzi az utóbbi években tapasztalt népszerűségét, a növekedés mértéke azonban meghaladta a várakozásokat - idézi a tájékoztatás Kuhárszki Andrást, az OTP Bank igazgatója.

A kártyákon jelenleg mintegy 2,1 milliárd forintnyi "lejáró egyenleg" van, olyan juttatás, aminek idén május 31-én jár le az érvényessége. Ez az összeg a húsvéti hosszú hétvége alatt több mint 156 millió forinttal mérséklődött, az OTP SZÉP kártya birtokosai a 2013-as juttatásoknak már több mint 96 százalékát felhasználták - olvasható a tájékoztatásban.
Az OTP felhívja a kártyabirtokosok figyelmét a közleményben, hogy ellenőrizzék a kártyák egyenlegét, és használják fel a 2013-as juttatásokat. A megmaradó összeget a kibocsátó köteles visszautalni az érintett kártyabirtokos munkáltatójának, vagyis ezek az összegek a munkavállaló számára elvesznek - hívta fel a figyelmet Kuhárszki András a közleményben.