Nyomatékos nem az asztali olivaolaj regulázására

 2013. július 16. 06:35

A HOTREC az EU mezőgazdaságért felelős biztosával, Dacian Ciolosszal történt július 12-i találkozóján megismételte álláspontját, mely szerint tiltakozik az ellen, hogy szabályozzák, milyen formában tehetik az asztalra az éttermek az olivaolajat.

A HOTREC – az európai szállodák, éttermek, kávéházak európai szintű szervezete, mely 1,7 millió vállalkozást képvisel – az EU mezőgazdaságért felelős biztosával, Dacian Ciolosszal történt július 12-i találkozóján megismételte álláspontját azzal kapcsolatban, hogy tiltakozik bármely olyan törekvés ellen, mely szabályozás alá kívánná vonni azt, hogy az éttermek milyen formában és kiszerelésben tehetik a vendégek elé az olivaolajat az asztaloknál.

false

(Mint azt korábban hírül adtuk, a HOTREC május végén arról nyilatkozott: megnyugtatónak tartják, hogy az előzetes szakmai konzultáció nélkül bevezetni tervezett olivaolaj-intékedést az EU az akkori hírek szerint visszavonja.)

Az európai vendéglátóipar úgy véli, hogy egy ilyen szabályozói beavatkozás fölöslegesen növelné az étkezések árát és egyúttal a kiöntött olivaolaj mennyiségét, azt  ugyanis a helyi termelők nem mindenütt képesek kis kiszerelésben, nem újratölthető palackokban szállítani. Egy ilyen intézkedés egyúttal arra kényszerítené a vendéglátókat, hogy a nagyipari, alacsonyabb minőségű olajat szolgálják fel vendégeiknek. Egy ilyen intézkedés ráadásul semmilyen módon nem szolgálná a fogyasztók védelmét, hiszen az esetleges olajhamisítás a legtöbb esetben palackozás előtt történik, nem pedig a vendégasztaloknál.