Ők az ország legjobb portásai

Forrás: turizmus.com

 2018. november 08. 19:45

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesületével együttműködve 2018. november 8-án immár ötödik alkalommal rendezte meg a fiatal tehetségek országos versenyét.

A „Young Talent” Országos Gunst András Portásverseny Front Desk Success Challange 2018 elnevezésű megmérettetésre összesen 55 versenyző, ebből 9 vidéki kolléga küldte be a jelentkezését. Az indulók közül 20 fő jutott az elődöntőbe, ahonnan 4 fő került a döntőbe.

A rendezvénynek ezúttal is a Budapest Hilton szálloda adott otthont, magas színvonalon, méltó környezetet nyújtva.

A vetélkedő célja, hogy felhívják a figyelmet a szakmai tudás, a jó minőségű szolgáltatás fontosságára, a szállodás szakma, azon belül a portások, recepciósok tevékenységének jelentőségére, továbbá, hogy lehetőséget nyújtsanak a fiatal szakembereknek szakmai jártasságuk, képességeik, készségeik bemutatására, ezáltal szakértelmük megmérettetésére.

A zsűri munkájában Niklai Ákos zsűrielnök mellett részt vett Szabó Áron, az MTÜ szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatója, Jo Gowie a The Three Corners Hotels & Resorts fejlesztési igazgatója, valamint Takács Tamás és Molnár-Fritsch Lóránt a Magyar Aranykulcs Egyesület képviseletében.

 

A legjobb teljesítményt nyújtó szakemberek a versenyen szerzett szakmai tapasztalatok mellett az alábbi értékes díjakat is magukkal vihették:

A verseny győztese Molnár Bence (Hotel Palazzo Zichy)

díja: Accent Hotels (2 fő 3 éjszaka) és a Costes Downtown 2 fős vacsora meghívása

II.  helyezett: Halász Andrea (Buddha Bar Hotel)

díja: Danubius Hotels (2 fő 3 éjszaka) és a Kollázs Étterem 2 fős brunch meghívása

III. helyezett: Fabula Balázs (Gresham Four Seasons)

díja: Hunguest Hotels (2 fő 3 éjszakára) és a Baraka Étterem 2 fős vacsora meghívása

A legjobb írásbeli eredményért Szurma Nikolett (Park Inn by Radisson Zalakaros) az Ibis Hotel Győr (2 fő 3 éjszaka) különdíjat, a legjobb vidéki versenyző Pósa Attila (Famulus Business Hotel Győr) pedig a Dunarama által felajánlott 50 perces luxus sétahajózás (10 főre) különdíját kapta.

Kapcsolódó cikkek