Okoshotel nyílt a Nyár utcában

Forrás: turizmus.com

 2018. március 05. 16:27

Két év informatikai fejlesztés és építkezés után Budapesten megnyílt Európa első négycsillagos színvonalú, teljes egészében a vendég okostelefonja által vezérelt okoshotelje, a KViHotel, amely TMRW Hotels applikáció első, mondhatni demoszállodája.

A 40 szobás, korszerű, letisztult trendek szerint berendezett KViHotel hotel (Key Vision a Vision for the Future-ből származtatva) a VII. kerület szívében, a bulinegyed közvetlen szomszédságában, egy egykori irodaházban kapott helyet a Nyár utca 32. szám alatt. A szálloda a TMRW Hotels applikáció segítségével majdhogynem teljesen személyzet nélkül működik, szinte valamennyi funkciót a vendég a saját okostelefonja segítségével irányít a becsekkolástól a kijelentkezésig. Vagyis ha a vendég nem akar, akár egyáltalán nem is kell senkivel találkoznia itt tartózkodása

A szállóvendégek minden szolgáltatást néhány gombnyomással vehetnek igénybe. A vendégek az alkalmazás segítségével (is) foglalhatnak szobát, és sorban állás nélkül, akár már érkezés előtt 48 órával bejelentkezhetnek, kiválasztva a számukra legszimpatikusabb emeletet és a szobát a három szobakategória közül (superior, deluxe, és junior suite). A telefon a Bluetooth kapcsolat révén egyben a szobakulcs is, késő éjszakai érkezés esetén pedig a vendég telefonja nyitja a szálloda főbejáratát. A TMRW alkalmazással vezérelhető a szobában a hűtés és a fűtés, és a vendég akár 10 000 kilométer távolságból is beállíthatja előre a szoba kívánt hőfokát az érkezése időpontjára.

Szoba az okoshotelban

Fotó: turizmus.com

A vendégek térítésmentesen fogyaszthatnak ízesített ásványvizeket és snackeket a szobai minibárból, a junior suite pedig ingyenesen használható kávégépet is kínál. Minden szoba okos TV-vel felszerelt, amelyeken saját preferenciáink szerint hallgathatjuk kedvenc zenéinket, vagy nézhetjük videóinkat, filmeket, sorozatokat a hagyományos TV kínálat mellett.

Az applikációból kérhető extra takarítás, vagy kitehető virtuálisan a „ne zavarjanak” tábla. A vendég az applikáción keresztül fizethet, rendelhet taxit, miközben a fizetési folyamatait is nyomon követi. A kijelentkezés is a saját mobilról történik, nem szükséges hozzá sorban állni és a számla rendezése is az applikáció segítségével intézhető. A bankkártyával történő fizetés (hamarosan PayPal-en keresztül is) után a számla a megadott e-mail címre online érkezik. A vendégek mindehhez a szálloda egész területén szélessávú, ingyenes wifit vehetnek igénybe, az alkalmazás használatát pedig szöveges segítség és videó is támogatja.

 

A szálloda gyakorlatilag minimális saját személyzettel rendelkezik. Az alagsori, büféreggelit kínáló reggeliztető üzemeltetését kiszervezéssel oldották meg, csupán a – szintén okoseszközön adminisztráló és kommunikáló – housekeeping, valamint a bár személyzete a saját munkaerő. A vendégek eligazodását, étterem- és programajánlásokkal felmerülő, vagy egyéb kérdéseiket virtuális recepciósok válaszolják meg a nap 24 órájában. A segítség bármilyen platformon elérhető (Facebook Messenger, Whatsapp, Skype, iMessage stb.), de a vendég akár telefonon is útbaigazítást, tanácsot kérhet.

A housekeeping munkáját leegyszerűsíti és optimalizálja a TMRW alkalmazás: a szobalányok munkarendjét egy előre megírt algoritmus szerint, az okostelefonjukra telepített TMRW HK alkalmazás szervezi, és a rendszer osztja ki számukra a teendőiket. Így a feladatokat leosztó okostelefon egyúttal munkaeszközzé is vált. Prioritást kap az a szoba, ahová aznap új vendég érkezik: a távozó vendég kijelentkezésekor a TMRW HK ennek a szobának a takarítását helyezi a takarítási lista elejére, és amint elkészül a szoba takarítása, a TMRW Hotels alkalmazás push-üzenetben értesíti is a szobát elfoglalni készülő és már bejelentkezett szállóvendéget, hogy lakóegysége beköltözhető.

A KViHotel egyik szobájának fürdőszobája

Fotó: turizmus.com

A TMRW Hotels alkalmazás fejlesztője és a KViHotel beruházója egyazon cégcsoporthoz tartozik. TMRW Hotels applikáció és a vállalat szállodai koncepciója nem áll meg egyetlen hotelnél, illetve az applikáció akár már működő szállodákban is telepíthető, alkalmazható. A cégcsoport célja, hogy ez az alkalmazás legyen Európa hoteljeinek az informatikai alapja, és mind a már üzemelő, mind a most épülő hotelekben ez a komplex digitális megoldás segítsen a vendégélmény növelésében, illetve tartósan és jelentősen csökkentse az üzemeltetési költségeket.

A TMRW összesen öt változatot fejleszt az applikációból: a TMRW Hotels szállodák, a TMRW Hostels hostelek, a TMRW Apartments apartmanok, a TMRW Offices irodaházak működését egyszerűsíti, digitalizálja, teszi átláthatóvá és tervezhetővé a költségek jelentős csökkentése mellett, míg a TMRW HK (housekeeping) a vendéglátóhelyek és szállások takarítását és karbantartását teszi hatékonyabbá. A TMRW a most bemutatott Hotels applikáció mellett már élesben teszteli az Offices appot, illetve hamarosan bemutatja működés közben az apartmanházakra tervezett verziót.