Óriástendert írt ki a Magyar Turizmus Zrt.

Forrás: Index

 2014. január 05. 16:27

Belföldi fogyasztói kampányainak, illetve külföldi élelmiszer-promóciós akcióinak tervezésére, kivitelezésére és lebonyolítására 24 hónapra keres partnert az Magyar Turizmus Zrt egyik helyettes vezérigazgatóságaként működő Agrár Marketing Centrum (AMC).

A belföldi és külföldi feladatokra kiírt tender keretösszege összesen akár 2 milliárd forint is lehet - írta a kreativ.hu nyomán az Index..

A cég a szerződés értékét nettó 750 millió és 2,1 milliárd forint közötti összegre becsüli. A kiírás alapján a nyertes cég feladata évente legalább 10 darab belföldi fogyasztói kampány teljes körű lebonyolítása, illetve évente legalább három darab magyar élelmiszerekre vonatkozó külföldi élelmiszer-promóciós akció szervezése lesz.

A gyorsított tárgyalásos eljárásról szóló hirdetményt december 23-án adták fel és 27-én jelent meg a Tenders Electronic Daily (TED) oldalán. Az eljárás formáját azzal indokolják, hogy a magyar sertéshús népszerűsítésére, fogyasztásösztönzésére vonatkozó kommunikációs kampány teljesítéséhez szükséges médiafoglalást február 10-ig meg kell kezdeni, ezt azonban a tárgyalásos eljárásra előírt határidőkkel nem tudnák tartani, ezért alkalmazzák a gyorsított tárgyalásos eljárást.

Az ajánlattételi határidő január 9., a kiválasztott jelentkezőket január 13-ig értesítik.

A jelentkezés feltétele

A jelentkezőknek az elmúlt három évben legalább nettó 600 millió forint árbevétellel kell rendelkezniük, amely kommunikációs szolgáltatásokból származik médiavásárlással együtt. Az alkalmasságnak az is a feltétele, hogy az elmúlt három évből összesen legalább hét darab, egyenként legalább nettó 15 millió forint értékű, teljes körű kommunikációs ügynökségi munka referenciával, illetve legalább három darab, összesen minimum nettó 30 millió forint ellenértékű magyar termékekre vonatkozóan külföldön teljesített élelmiszerpromóciós-akció tervezéssel és kivitelezéssel kapcsolatos referenciával kell rendelkezni.

(Index)