A közmédia hatodik alkalommal tűzi műsorra Jónak lenni jó! című karitatív műsorfolyamát, mellyel minden évben egy-egy szervezet munkáját segíti. Idén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a kedvezményezett. Decemberben – a műsorhoz kapcsolódva – meghirdették a Jóság Hónapját is, melyben a Bocuse d'Or Akadémia is részt vesz, és egy jócselekedettel segíti a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját és az általa támogatott gyerekeket.
Így december 12-én délelőtt egy igazi örömfőzésre került sor az Akadémia tankonyháján. A fantasztikus hangulatú, közös főzést olyan hazai séfkiválóságok dirigálták, mint Szulló Szabina, Széll Tamás, Sárközi Ákos, Wolf András, Hamvas Zoltán, Bíró Lajos és Szabó Kevin, velük közösen főzhettek a Máltai Szeretetszolgálat iskolaalapítványa által fenntartott Kelta Szakgimnázium és Szakközépiskola vendéglátóipari tanulói.
![]() |
|
A képen Szulló Szabina, Széll Tamás, Bíró Lajos, Sárközi Ákos, Hamvas Zoltán, Jókuti András |
|
Fotó: Magyar Bocuse d'Or Akadémia |
Ahol máskor a legszigorúbb versenyek folynak, azaz a Bocuse d'Or versenykonyha boxaiban, most sosem látott laza hangulat kerekedett, és a gyerekek érdemi konyhai munkát végezhettek olyan séfekkel, akikre igazán felnéznek. Az örömfőzés eredményét, azaz a kiváló ételeket aztán egy nagy és közös terített asztalnál fogyasztották el a gyerekek és a séfek.
A Bocuse d'Or Akadémia bízik benne, hogy lesz olyan tanuló, akit egy napon versenyezni is láthatunk ezekben a boxokban.
KAPCSOLÓDÓ
Lezajlott a Bocuse d'Or magyar selejtezője
KAPCSOLÓDÓ
Lezajlott a Magyar Bocuse d'Or Akadémia utánpótlás-versenye

