Öt bajnokot választottak a KávéBár Bazáron

Forrás: turizmus.com

 2017. február 22. 14:21

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a hétvégi KávéBár Bazár, több mint kétezer vendég kóstolt kávékat, párlatokat és borokat a Kazinczy utcai TESLA Budapest három szintjén. A rendezvényen, számos kísérőprogram mellett több mint negyven kiállító termékeit ismerhették meg a látogatók.

A kétnapos rendezvény öt országos bajnokságnak is helyszínt biztosított. Lelkes közönség kísérte a kávés szakma megmérettetéseit, Tokaji Krisztina lett a tejhaböntés, vagyis a Latte Art országos bajnoka, a Coffee in Good Spirits kategóriát pedig Béndek Tamás nyerte, így ők képviselheti hazánkat a júniusi, budapesti világbajnokságon.

Jelentős szurkolótábor előtt készültek a legfinomabb koktélok is, ahol a flair mixerek akrobatikus mutatványokkal fűszerezték meg a kevert italokat. A hazai verseny történetében először fordult elő, hogy egy versenyző dupla győzelmet szerez: Kovács István a flair kategória után a klasszikus szuperdöntőt is megnyerte a Magyar Koktél- és Flair Bajnokságon. A szabályok értelmében így a flair kategóriában Kovács István, klasszikus kategóriában pedig a szuperfinálé második helyezettje, Krómy Kornél képviseli hazánkat a koppenhágai világdöntőn.

Az Országos Sommelier Bajnokság döntőjén megjelent a hazai boros szakma színe-java. Az elméleti és gyakorlati feladatokból álló szakmai versenyt Tüű Péter nyerte el, így ő viselheti a Magyarország Sommelier Bajnoka 2017 címet. Szintén ő nyerte a közönségdíjat, a legjobb idegen nyelvű pezsgőfelszolgálás díját továbbá a legjobb dekantálás különdíját, a legjobb borleírás és párlatfelismerés díját  is.

A bajnokságokkal párhuzamosan futó szemináriumok, vezetett kóstolások is telt házzal mentek. A különleges termőterületekről származó kávék mellett csúcsminőségű teák, japán párlatok, tokaji különlegességek is a kóstolópohárba kerülnek az előadások alatt.

 

Kapcsolódó cikkek