Ötezer forint alatt Amerikába a Ryanairrel?

Forrás: turizmus.com

 2015. március 17. 13:20

A Ryanair négy-öt éven belül beindítja a transzatlanti járatokat, már csak megfelelő repülőgépek kellenek hozzá – írta az origo.hu.

Mint a portálon olvasható, a Ryanair igazgatótanácsa elfogadta, hogy amely transzatlanti járatokat üzemeltető társaságot hoz létre, s ez az elképzelések szerint négy-öt éven belül elindítja járatait Európából az amerikai városokba. Attól teszik függővé, mikor tudják beszerezni az Airbustól vagy a Boeingtől az ilyen távolságokra alkalmas gépeket.

Azt ígérik, hogy lesznek promóciós jegyek már 10 fontért (4200 forint) is egy irányba, a jellemző ár azonban 99 font (42 ezer forint) vagy annál több lesz – idézi a Financial Times Kenny Jacobs marketingigazgatót. A cég igazgatója azt is elárulta, hogy a helyek akár felét prémiumülőhelyek alkotják majd.

 

Az origo.hu cikke emlékeztet: a fapados transzatlanti járatokkal már a 80-as években megpróbálkozott a Skytrain nevű légitársaság, de csődbe is ment. Nemrég a Norwegian indított járatokat New Yorkba, Los Angelesbe és Fort Lauderdale-be skandináv városokból és Londonból egy irányba 149 fonttól (64 ezer forint), a norvég diszkont-légitársaság azonban tavaly komoly veszteséget könyvelt el az expanzió miatt.

Pedig a Norwegian Boeing 787 Dreamlinerekkel repül, ez az amerikai repülőgépgyár legfejlettebb, üzemanyag-takarékos típusa. Erre azonban akkora a kereslet, hogy Ryanairnek hosszú éveket kellene várnia a leszállításra. Szóba jöhet még az Airbus új A350 típusa, amelyet az európai gyártó a Dreamliner kihívójának szánt

Az elmúlt üzleti évben 82 millió utast fuvarozó Ryanair új vállalkozásának tíz európai bázisa lenne, többek között London Stansted, Dublin, Köln, Berlin és más spanyol, olasz és skandináv városok. A transzatlanti járatok 12-14 európai várost kötnének össze olyan amerikai célpontokkal, mint Boston, Chicago, Florida, Miami, New York és Washington. Az új cég nem a Ryanair neve alatt futna – mondta Jacobs.