Ötszázmillió eurót költ innovációra a Lufthansa

Forrás: MTI

 2015. július 20. 21:25

Ötszázmillió eurót költ 2020-ig innovációra a német Lufthansa-csoport, amelyet a szolgáltatás színvonalának emelésére, környezetvédelmi és fenntarthatósági fejlesztésekre fordítanak.

A cég 2014-es fenntarthatósági jelentésében, amelyet hétfőn publikáltak, azt írták, az előző évben 1,6 százalékkal 3,84 literre csökkentették az egy utasra jutó 100 kilométerenkénti kerozinfelhasználást, és több mint 145 projektet dolgoztak ki az üzemanyag-felhasználás csökkentésére. Ezt segíti a 272 repülőgépből álló rendelés is, mellyel a jelenleginél környezetbarátabb repülők érkeznek a flottába 2015 és 2025 között.

 

Emellett keskeny törzsű Airbus-gépeiket felszerelték zajcsökkentő elemekkel is, valamint egy második gépet is felszereltek klímakutató műszerekkel, amelyek a légkört vizsgálják a járat teljesítése közben.

Eddig hetven új kutatási programot kezdett el a légitársaság, ezek között a gépek gazdaságosabb üzemelését, karbantartását, bioüzemanyagok felhasználását célzó kezdeményezések is szerepelnek.