Panziót nyitott a Tiffán's Pincészet Villányban

Forrás: turizmus.com

 2014. május 22. 16:08

A „vörösbor fővárosában" a közelmúltban fejeződött be az a fejlesztés, amelynek keretében a Tiffán's Pincészet tevékenysége számos új szolgáltatással bővült. A többi közt színvonalas szálláshelyeket, valamint melegkonyhát is kialakítottak egy uniós pályázat révén.

A Tiffán's Pincészet Villányban már negyed évszázada foglalkozik vendéglátással is, s most ezt a szolgáltatást tették még színvonalasabbá és széleskörűbbé. A pályázati támogatás révén egyrészt családi panziót építtettek, amely immár 8 db kétágyas szobával és egy apartmannal biztosítja a hozzájuk látogatók pihenését. Kibővülhetett a város egyik legszebb terasza is – amely az „ördögszántotta hegyre", a fokozottan védett Szársomlyóra néz –, így egyszerre már akár 90-en gyönyörködhetnek borozgatás közben a csodálatos tájban.

 

A szintén új, 45 fős különterem konferenciák, egyéb rendezvények lebonyolítására ad lehetőséget, s mindezen felül korszerű melegkonyhát is kialakítottak, amelyben a szakácsok – a hagyomány és a minőség jegyében – a'la carte, illetve előre megrendelt ételekkel kedveskednek a kulináris élvezetek kedvelőinek. Sőt, a legnagyobb gasztronómiai attrakciót a teraszon található kemence jelenti, amelyben bárányból, kacsából, malacból, halakból s egyéb finom húsokból készítenek – a vendégek szeme láttára! – finomabbnál finomabb ételeket.

 

A beruházás során fontos szempont volt nemcsak a megújuló energia hasznosítása, hanem az akadálymentesítés is. A panzió szolgáltatásait így még a kerekesszékkel közlekedők is igénybe tudják venni, a kirándulni vágyók pedig kerékpárokat kölcsönözhetnek a környék, a borvidék személyes megismeréséhez. A Tiffán's Pincészet célja az, hogy a család személyes jelenléte, a bor, az étel, a táj és a pihenés széles körű élményt nyújtson valamennyi vendégük számára.

A „Panzió építése a Szársomlyó tövében, a természetben" című, „DDOP-2.1.2-12-2012-0010" azonosítószámú projekt a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A beruházás összértéke 154.184.110 forint.