Progast negyedszázad

Forrás: turizmus.com

 2016. szeptember 22. 20:51

25 éve hirdetjük a „hagyomány, stílus, minőség” triumvirátusát, s ma ennek a sikerét ünnepeljük, több mint 700 üzleti partnerünk, mintegy 200 képviselőjének jelenlétében – mondta Víg Bence, a cég jubileumi partiján.

A budavári Fortuna Házban tartott partnerpartin, szeptember 22-én, az ügyvezető után Niklai Ákos, az MSZÉSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd szót kaptak a minőségi termékeket 25 éve biztosító beszállítók, a WMF, a Schönwald, a Spegelau és a Tafelstern képviselői is.

 

A konyha és vendéglátás technika, az éttermi és szállodai felszerelések, valamint az éttermi és konyhai fogyóeszközök szakértője, szállítója sok-sok partin biztosította már a minőségi eszközöket és a remek kávét. Ezúttal a saját rendezvényükön tettek ki magukért.

A Lázár chef által celebrált délutánon a résztvevők örömfőzésen vehettek részt neves séfek irányításával, szép borokat kóstolhattak Nagy Fruzsinával, kézműves sörökkel ismerkedhettek Kósa Kolos segítségével, kávékülönlegességeket készíthettek Hegedűs Andrea baristával, s végül, de nem utolsó sorban szép és ízletes koktélokat kóstolhattak Lajsz András csapatának jóvoltából. A betegsége miatt távol lévő koktélkirálynak a helyszínről küldték jókívánságaikat a szervezők.

Csárdás Ferenc felvételein a Progast csapat a nyitás előtti percekben, illetve Víg Bence a születésnapi torta felvágása közben.

A meghívottak egy csoportja a Fortuna kertjében.