QuaesTourtól a Cartourhoz

Forrás: turizmus.com

 2015. április 12. 14:26

Április közepéig majdnem húsz, volt QuaesTour dolgozó talált munkahelyet a Cartournál – tájékoztatta szerkesztőségünket Bajna Gábor.

Az ügyvezető, aki megerősítette március végi nyilatkozatát, elmondta azt is, hogy a QuaesTourtól érkező szakemberek helyismerete és kapcsolatrendszere lehetővé teszi azt is, hogy új irodákat nyissanak Kecskeméten (megnyílt), Nyíregyházán (a közeljövőben) és Kaposváron (a közeljövőben).

Bajna Gábor beszámolt arról is, hogy a Cartour forgalma nem csak azért indul most látványos bővülésnek (az ügyvezető mintegy 800 millió forintos növekedést prognosztizál már erre az évre), mert a volt QuaesTour dolgozókkal átjönnek hozzájuk a személyükhöz továbbra is ragaszkodó törzsutasok, hanem azért is, mert a nagy tour operátorok is megkeresik őket, felajánlva kapacitásaikat, amelyeket a cég eddig nem tudott kezelni.

A kiutaztatói viszonteladás mellett hagyományosan sikeres üzletágait is fejleszti a Cartour, így például, az eddig meglévő szálláskapacitások mellé, saját üzemeltetésbe vették a balatonboglári vízparton az Aranyhíd Hotelt.

A Cartour nem csak új piachoz jut az új munkatársak révén, hanem technológia váltást is végrehajt. Az új kollégák ugyanis olyan szaktudás birtokában is vannak, amely, eddig hiányzott a Cartournál. A korszerű viszonteladói módszerek meghonosításához jelentős segítséget nyújt Végh Balázs, aki tanácsadóként vesz részt a Cartour építkezésében.

A QuaesTour turisztikai igazgatója szerkesztőségünk kérdésére elmondta, hogy még hónapokig is eltarthat, amíg, egyszemélyes cégként, minden tekintetben le tudja zárni az utazási iroda működését. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy egyetlen utast sem ért, és a jövőben sem érhet semmiféle kár, mindenki elutazik, s mindenki megkapja a befizetett összegért az ellenszolgáltatást, mivel a QuaesTour egyetlen forinttal sem tartozik egyetlen túraszervezőnek sem.