Ragyogó furmintok, kiemelkedő desszertborok

Forrás: turizmus.com

 2018. április 10. 09:49

Idén kilencedik alkalommal rendezték meg a Magyar Tudományos Akadémia Bora versenyt, melyre ez alkalommal összesen 146 tétel futott be, a furmint vezette a fehérborok listáját.

Nyári Ödön borász

Fotó: turizmus.com

Az MTA-nak kötelessége a magyar borkultúra ápolása – hangsúlyozta Freund Tamás, az Akadémia alelnöke a díjkiosztón.

A borértő tudósokból és szakértőkből álló bíráló bizottsághoz a legtöbb tétel idén is Tokajból érkezett – hangsúlyozta Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke. Zenit, zéta és sárfehér is előfordult a beküldött borok között. A vörösek közül inkább a nemzetközi fajták voltak jelen. Kevés volt viszonylag a kékfrankos és a kadarka.

A desszertborok a világ bármelyik borversenyén magas pontszámokat kaptak volna, legtöbb a 2013-as évjáratból érkezett.

Az MTA Bora 2018 kitüntető cím idei viselői között van a Figula Pincészet Száka Olaszrizling 2015 nevű bora, a felső kategóriás vörösborok között a legjobbnak a Koch Borászat Villányi Cabernet Sauvignon Premium 2012-ese bizonyult. A felső kategóriás desszertborok közül az MTA Bora 2018 cím nyertese a Tokaji Dominium Aszú 6 puttonyos 2013 nevű bor.

A középkategóriások között is sok volt a kiemelkedő tétel, mint például Tiffán Ede és Zsolt Immortal 2015, valamint a Szöllősi Pincészet Rosé 2017-ese, illetve a Pelle Pince Zsófia Cuvée-je. Ugyancsak nagy sikert aratott a Nyári Pince Szentgyörgy-hegyi Chardonnay 2017 nevű nedűje.

 


Kapcsolódó cikkek