Rekordnyereséget ért el az alkoholos italokat forgalmazó Diageo

Forrás: MTI

 2021. július 31. 07:18

Jelentősen növelte a forgalmát és a nyereségét az alkoholos italok egyik legnagyobb nemzetközi forgalmazója, a londoni központú Diageo - közölte a cég.

A júniussal zárult üzleti évben a nettó árbevétel elérte a 12,7 milliárd fontot (több mint 5300 milliárd forint), vagyis az előző évhez képest több mint 8,3 százalékos a növekedés. A működési nyereség 74,6 százalékkal nőtt, ami 3,7 milliárd fontot (csaknem 1550 milliárd forint) jelent.

A cég vendéglátóipari értékesítéseit a járvány jelentősen visszafogta, különösen az európai sörpiac csökkenése volt jelentős. A forgalom helyreállítását elősegítő 100 millió dolláros (csaknem 300 milliárd forintos) támogatásukból 11 országban 35 ezer vendéglátóhely részesült. A tavalyi befektetéseket többnyire kapacitásbővítésre, digitális fejlesztésekre, fenntarthatósági célokra fordították.

A vállalat vezetője a közlemény szerint elégedetten nyilatkozott az eredményekről. Kiemelte, hogy a jó pénzügyi mutatók mellett folytatódott a fenntartható növekedés megalapozása, sikerült kezelni a járvány okozta nehézségeket, és követni a fogyasztói igényeket.

A Captain Morgan márka is a Diageóhoz tartozik

Fotó: 123rf.com

A Diageo több mint 180 országban értékesít, világszerte ismert sör- és röviditalmárkák tartoznak a kínálatába. A céget a Londoni Értéktőzsdén (DGE) és a New York-i Értéktőzsdén (DEO) jegyzik.

Négy üzleti szolgáltató központjuk egyike Budapesten működik.

Kapcsolódó cikkek