Öngyilkos merénylet Isztambulban: 11 halott

Forrás: Index

 2016. január 12. 12:03

Öngyilkos merénylet történt Isztambulban, a támadásban tizenegyen meghaltak, az áldozatok között 9 német állampolgár van, és a sérültek között is sok a külföldi. Az elkövető az Iszlám Állam 28 éves tagja volt, Szíriából érkezett Törökországba.

A robbanás a Theodosius obeliszknél, a turisták által látogatott Kék mecsethez és a Hagia Sophia múzeumhoz közeli téren történt. A helyszínre számos tűzoltó, rendőr és mentő vonult ki, a környéket lezárták.

A török kormány az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet tette felelőssé a robbantásért. Egy szíriai származású öngyilkos merénylő követte el - mondta Recep Tayyip Erdogan török államfő néhány órával a robbanás után. A támadó, Nabil Fadli 1988-ban született Szaúd-Arábiában. Fadli nemrégiben érkezett Törökországba, és bebizonyosodott róla, hogy az Iszlám Állam képzett harcosa - írta az origo.hu.

Index-grafika

A tudósítások szerint a robbanás ereje akkora volt, hogy azt a közeli utcákban is hallani lehetett.

 

Rendkívüli biztonsági tanácskozást hívott össze Ahmet Davutoğlu török miniszterelnök a robbantás után nem sokkal. Az ülésre berendelték Numan Kurtulmuş miniszterelnök-helyettest, Efkan Ala belügyminisztert, Mevlüt Çavuşoğlu külügyminisztert és a török titkosszolgálat több magas rangú képviselőjét.

Angela Merkel részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak. A német kancellár támogatásáról biztosította Törökországot a terrorizmus elleni harcban.

A német külügyminiszter arra kérte a Törökországban tartózkodó vagy oda készülő németeket, hogy kövessék a tárca utazási figyelmeztetéseit. A minisztérium a honlapján közzétett tájékoztatás szerint "nyomatékosan tanácsolja" mindenkinek, hogy maradjon távol a nagyobb csoportosulásoktól, továbbá azt javasolja, hogy ha tehetik, ne keressenek fel népes belvárosi tereket és kerüljék a tömegközlekedési eszközök használatát, valamint a kormányzati és katonai létesítmények környékét is.

A német külügyminisztérium értékelése szerint Törökországban országszerte politikai feszültségre, erőszakos összetűzésekre és terrortámadásokra lehet számítani.