Ruszinkó Ádám az MSZÉSZ választmányi ülésén

Forrás: turizmus.com

 2015. március 23. 17:40

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége március 23-án a Bo18 Hotelben, 2014 egyik Év Szállodájában tartotta soros választmányi ülését.


Készülj Fel!

Niklai Ákos MSZÉSZ elnök bevezetésként összefoglalta, melyek azok a területek, melyeken a szövetség intenzív munkát fejt ki, s amelyekben az NGM közreműködésére is számít. Ilyen volt például a vállalatok jövedelmezőségének javítása, illetve a Hotelstars védjegy kötelezővé tétele.

 

A szövetség gondozásában hasznos felmérés készül a szállodai fizetésekre vonatkozóan, az anonim felmérés első körben a budapesti ötcsillagosok körében tájékozódik az átlagfizetésekről, munkakörönként. Az anyagban kitérnek az alapfizetés mértékén túl például arra, hogy milyen ösztönzőrendszert alkalmaznak a házak, milyen egyéb juttatásokat nyújtanak az alkalmazottaknak, és mennyi a kölcsönzött munkaerő költsége – tájékoztatott a felmérést koordináló Kovács István főtitkár. A felmérést igény szerint kiterjeszthetik később a három- és négycsillagos hotelekre is, az anyag mindenképpen hiánypótlónak számít.

Készül egy másik szakanyag is a szállodák teljesítményéről. A munka már a célegyenesben tart, néhány izgalmas megállapításról azonban már most beszámolt Kovács István. Ilyen például, hogy a 2000. évvel összevetve 40 százalékkal nőtt a szállodai szobák száma, míg a vendégéjszakák száma 60 százalékkal nőtt, mely növekedés elsősorban a belföldi vendégéjszakák országos növekedésének, valamint Budapest turizmusának kiemelkedő bővülésének köszönhető. Ugyanakkor sajnos vidéken 2014-ben gyakorlatilag ugyanannyi külföldi látogatott el hazánkba, mint 2000-ben. A fő küldőpiacok sorrendje is átalakult, az első helyezett Németország után Oroszország és Nagy-Britannia szorították le a dobogóról Ausztriát és az USA-t. A tanulmány véglegesítését követően,  2 héten belül a szakmai tendenciákat publikálják és javaslatokat fogalmaz meg a szövetség a döntéshozóknak, így az NGM-nek, valamint a szakmai partnereknek is.

Az MSZÉSZ – mintegy 130 szállodai válasszal – egy elégedettségi felmérést végzett. A felmérés megerősítette az MSZÉSZ vezetése által javasolt eddigi témákat és a szövetségtől több megszólalást várnak a szakma fő kérdéseiről. A felmérés eredményei a szövetség honlapján megtalálhatók.

Az MSZÉSZ részéről a forgalom további növekedését támogató, a vállalkozások elképzeléseit is figyelembevevő, transzparens  nemzeti marketing tevékenységet várnak.

Ruszinkó Ádám a felvetésekre reagálva kiemelte: a német beutazás átalakulása a piac természetes fejlődésének eredménye, ám az utóbbi időben ismét nőtt a német vendégek száma, ami örvendetes, a tartózkodási idő viszont rövidül, ami – mint fogalmazott – világtrend. Ugyanakkor a német piac alakulásáról az MSZÉSZ-nek ettől eltérő megállapításai vannak, melyet a szakmai sajtóban is a közvélemény elé tárt.

Az orosz piac elemzésében Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai igazgatója volt segítségére, aki kifejtette: hazánk megítélése jó az orosz utazók körében, s a tour operatrorok előzetes adatai pozitívak, ezért van rá esély, hogy a januári 30 százalék körüli és a februári 20 százalékos visszaesés után hozza a tavalyi számokat az orosz beutazás, még minimális növekedés sem kizárt.

 

Ruszinkó Ádám a szövetséget szakmai partnerségre kérte. Beszámolt arról, hogy frissítés alatt áll a tavaly nyárra elkészített turizmusfejlesztési koncepció, és kiemelte: a különböző operatív programokon belül elsősorban az energetika és a kedvezményes pénzügyi eszközök terén lesznek majd a szállodák számára is izgalmas lehetőségek.

Kérdésre válaszolva az MT Zrt. számára kilátásba helyezett uniós forrásokról szólva elmondta: körülbelül 8,4 milliárd forintról lehet majd szó, amelyet innovatív marketingre fordíthat majd a zrt. Ám a források lehívásának konkrét ütemezése egyelőre nem ismert.

A Magyar Szállodaszövetség Választmányi ülése gyakorlatilag a nyitánya volt az MSZÉSZ tavaszi régióüléseinek, melyek az alábbi időpontokban és helyszíneken kerülnek megrendezésre a következő napokban:

 

Balatoni régióülés

Időpont: 2015. március 24. kedd 10.00

Helyszín: HOTEL EURÓPA fit****superior, Hévíz

Nyugati régióülés

Időpont: 2015. március 25. szerda 10.00

Helyszín: ETO PARK HOTEL**** Business & Stadium, Győr

Dél-dunántúli régióülés

Időpont: 2015. április 08. kedd 9.30

Helyszín: Hotel Palatinus City Center, Pécs

Dél-alföldi régióülés

Időpont: 2015. április 09. szerda 9.30

Helyszín: Art Hotel Szeged

Északi régióülés

Időpont: 2015. április 14. kedd 9:30

Helyszín: Hotel Eger & Park

Keleti régióülés

Időpont: 2015. április 15. szerda 9.30

Helyszín: Aquaticum Termál és Wellness Hotel

Budapesti régióülés

Időpont: április 16. csütörtök 9.30

Helyszín: Budapest, Google Ground