Ünnepi honlappal idézik fel 40 év emlékeit a Hyatt–Sofitel egykori dolgozói

Szerző: Pintér Tünde

Forrás: turizmus.com

 2022. február 17. 15:45

Az egykori Atrium Hyatt Budapestet 24 évig vezető Kovács István kezdeményezésére létrejött weboldal az idén 40. éves szálloda (2003-tól Sofitel Budapest Chain Bridge) legszebb pillanatairól és dolgozóinak szakmai sikereiről mesél.

Korábban történt

„A legendás Atrium múltjához olyan sok emlék, emlékezetes sztori és annyi szakmai siker kötődik, hogy felidézésüket nem lehetett egyetlen jubileumi ünnepségbe sűríteni” – kezdte a beszélgetést Kovács István, az Atrium Hyatt első igazgatója, aki 1982–2006 között 24 éven át vezette a Duna-parti luxusszállodát.

A szakembernek a nemzetközi híreket böngészve jutott tudomására, hogy a New York-i Waldorf Astoria Residences megnyitásának 100. évfordulójára a hajdani vendégekről és dolgozókról megemlékező honlapot hoztak létre. Innen merítette az ötletet a 40evhyattsofitelbudapest.com jubileumi oldal létrehozásához, melyet a szálloda informatikai vénával megáldott, egykori műszaki igazgatója, Tóth Antal segített megvalósítani.

 

Itt volt először...

A weboldalon böngészve nemcsak az 1982-ben 351 szobával és 702 ággyal megnyílt, 40 éves története során többször nevet, tulajdonost és márkát váltó szálloda történetét ismerhetik meg a látogatók.

Kiderül többek között az is, hogy a Hyatt volt Budapesten az első ötcsillagos szálloda, ahol az ún. Regency Club emeleten exkluzív szolgáltatásokat nyújtó vendégszobákat alakítottak ki. Itt létesült először Business Center, és ez volt első hotel Magyarországon, ahol a front office számítógép támogatásával működött.

Az Atrium lobbyja a legendás repülőgép-másolattal

Fotó: 40evhyattsofitelbudapest.com

Külön fejezet gyűjti össze a hotel négy évtizedes múltjából fennmaradt fényképeket, egykori kollégák mesélik el történeteiket, például a 220 kilogrammos vendég fogadásáról vagy a cukortésztából készült Monet-festményről. Önálló témát szenteltek a sikertörténeteknek: itt olyan egykori, kiváló munkatársakat mutatnak be, akik az „átriumos” években összegyűjtött tapasztalattal jelentős szakmai sikereket értek el vállalkozóként vagy alkalmazottként.

A kapcsolatukat a szállodának köszönhető párokról, valamint azokról a dolgozókról is megemlékeznek, akik már nem lehetnek közöttük.

 

COCOM-lista és egy teve rejtélyes eltűnése

„Több ezer ember dolgozott itt az elmúlt 40 év során. Mindazok jelentkezését várjuk, akik szívesen gazdagítják történetükkel honlapunkat” – hangsúlyozta az egykori igazgató, akinek szintén vannak kedvenc sztorijai.

Az egyik személyes kedvence a front office munkáját több éven át támogató IBM számítógép kalandos beszerzéséről szól. Az eszköz ugyanis szerepelt a csúcstechnológiai eszközöket tartalmazó ún. COCOM-listán, melyeket tilos volt szocialista országba exportálni. A számítógép ezért titokban, a kisebb légitársaságok helyfoglalási rendszereit működtető SITA szervezetén át került hozzájuk, köszönhetően az egyik tulajdonos, a Malév ügyességének.Hasonlóan kalandos volt annak az életnagyságú teveszobornak a története, mely a Forma-1-es autóverseny idején, a főszponzorként jelen lévő Camel cég jelképeként került a szállodába egy állófogadás alkalmával. „Az esemény másnapján megérkezett egy teherautó és kék kezeslábasba öltözve négy munkás, hogy elvigyék az állatot. Majd egy nappal később a Camel emberei, akik már hiába keresték a szobrot, soha nem derült ki, hová és ki vitte el” – mesélt szerkesztőségünknek a teve rejtélyes eltűnéséről a szakember.

 

Save the date!

A 40 éves évforduló természetesen nem múlhat el összejövetel nélkül. Mivel az Indotek Csoport által megvásárolt Sofitel Budapest Chain Bridge felújítási munkák miatt két évre bezárta kapuit, a szervezők külső helyszínen tartják meg az ünnepi programot.

A jubileumi honlap nyitóoldala

Fotó: 40evhyattsofitelbudapest.com

„Az eseményt június 14-én, az Ensana Thermal Margitszigetben tartjuk, több száz résztvevőre számítunk” – tájékoztatott Kovács István, hozzátéve, hogy házigazdájuk, Mácsai Péter, az Ensana Thermal Hotel Margitsziget igazgatója természetesen szintén egykori „átriumos” kolléga, aki legutolsó munkakörében a szálloda értékesítési és marketingigazgatójaként dolgozott a házban.

További érdekességekért keresse fel a szálloda 40evhyattsofitelbudapest.com címen elérhető jubileumi oldalát.