Sárvári fürdőjubileum - félévszázados fejlődés

Forrás: turizmus.com

 2017. december 01. 11:59

Az elmúlt 15 évben Sárvár kitörölhetetlenül beírta a nevét a magyar turisztikai szakma aranykönyvébe, jelentette ki Kondora István, a város polgármestere a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő jubileumi ünnepségén elhangzott köszöntőjében.

Persze mindez nem volt alap nélkül. Kellett hozzá az első fürdő 1968-as megépítése, és a Danubius Hotel megjelenése, amivel kicsit a nyugat és kicsit a profi világ jelent meg Sárváron - fogalmazott a polgármester.

Kondora István polgármester szerint a fürdő megépítésével 2002-ben elindított munka kiindulópontja volt minden további fejlesztésnek, ami a sárvári idegenforgalomban azóta történt.

A közvetlenül a  fürdőhöz kapcsolódó fejlesztések mellett kiemelte a fürdővel szimbiózisban működő Park Inn szállodát, a Hotel Spirit fejlesztését. Szerinte az elmúlt 15 évben a fejlődés folyamatosan felfelé ívelő volt.

Vancsura Miklós prezentációt tart a fürdő elmúlt 15 évéről

Fotó: Győrffy Árpád

Miközben a fürdő az indulása óta többszörösen is megújult, kilencmillió embernek nyújtott lenyűgöző élményeket. A polgármester szerint ezt úgy tudták elérni, hogy a céljuk mindig a minőség legmagasabb foka volt, hogy "ötcsillagos várost" építenek - fogalmazott Kondora István.

A fejlesztések 2002-es elindulására a város akkori vezetője, dr. Dénes Tibor nyugalmazott polgármester emlékezett. Mint mondta, több évtizedes vágya volt a sárváriaknak, hogy a minősített gyógyvizet úgy tudják hasznosítani, hogy hozzáadják a saját képességeiket, munkájukat, s ezzel a várost előbbre vigyék. Erre nyílt lehetőség a korábbi iparfejlesztés eredményeiből és az ezredforduló idején elnyert támogatásból.

Csepreghy Nándor parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes többek között arról beszélt, hogy egy fürdő fejlesztését nem önmagában kell nézni. A kormány egy ilyen támogatással, vagy egy autópálya megépítésével lehetőséget ad azoknak az embereknek, akik el tudják képzelni a saját jövőjüket, és tudnak is építeni ebbe az irányba, ahogy a sárváriak is.

A kormány nevében köszönetet mondott a fürdő dolgozóinak, a város lakóinak, hogy nem csak álmodni tudtak, hanem erejük, szellemi bátorságuk is képességük is volt a munka elvégzésére. Ígéretet tett arra, hogy amennyiben a jövőben is lehetőségük lesz rá, továbbra is támogatni fogják a várost és a térséget.

Köszöntötte a jubileumot Ágh Péter és Hende Csaba képviselő, valamint dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke.

Az ünnepség végén a fürdőt tíz éve vezető Vancsura Miklós igazgató mutatta be az elmúlt 15 év fontosabb fejlesztéseit, eredményeit. Véleménye szerint a 2002. december 1-én felavatott fürdő az ország első igazi wellnessfürdője volt és az első hazai klórmentes fürdőként működött.

A gépészeti oldalról és a földszint felett is rendkívül magas minőségű volt, rendkívül jó szaunavilággal, ami szerinte azóta is Nyugat-Dunántúl legjobb szaunája. A fejlesztések egyes állomásainak ismertetése között szólt a 2007-ben kezdődött újabb nagy fejlesztési programról, amivel az új szolgáltatások megteremtésével együtt a hatékonyságot is folyamatosan javították, hogy a jelentős terhek ellenére is stabil legyen a gazdálkodásuk.

Ma a fürdő 103 ezer négyzetméteres területen működik, amiből 15 ezer négyzetméter az épített rész, 49 ezer a zöld terület és 5 ezer négyzetméteres a 23 medence vízfelülete. A medencék télen egy időben 908, nyáron 1336 főt tudnak befogadni. A fürdő területének téli egyidejű befogadóképessége 3500 fő, nyáron 7000 fő.

Az elmúlt 15 évben 8 millió 985 ezer vendég járt a fürdőben, a társaság árbevétele 15 év alatt 18,7 milliárd forint volt. Az amortizációval növelt üzemi eredmény (EBIDTA) a 2002-2007 közötti időszakban 171 millió, az utóbbi tíz évben együttesen 3,5 milliárd forint volt. A városban eltöltött vendégéjszakák száma a 2002-es 114 ezerről 2016-ban 485 ezerre emelkedett.

Vancsura Miklós végül köszönetet mondott azoknak az üzleti partnereknek, akik az elmúlt 15 évben a fejlesztésben, működtetésben közreműködtek. A fürdő a születésnap alkalmából december 1-én a 15 évvel ezelőtti áron, 1000 forintért fogadta a vendégeket.