SIRHA: összegez az MT Zrt. - KÉPGALÉRIÁVAL

 2014. március 13. 14:32

Nagy érdeklődés kísérte a Közép-Kelet-Európában egyedülálló vendéglátóipari presztízsrendezvényt, a SIRHA Budapest szakkiállítás látogatóinak száma meghaladta a 15 ezret. A Magyar Turizmus Zrt. fontosnak tartja a részvételt a vendéglátás, a gasztronómia és az élelmiszeripar megújulási folyamatában.

Ezt, valamint a magyar beszállítói kapcsolatok fejlesztését szem előtt tartva az MT Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatósága (AMC) 855 m2-es rendhagyó standon jelent meg a SIRHA-n a Magyar Élelmiszeripari Börzével, hogy bemutathassa a magyarországi élelmiszertermelőket és különleges termékeiket a régió szakmai érdeklődői számára.

KÉPGALÉRIA ITT

Az új bemutatkozási forma elnyerte a látogatók és a kiállítók tetszését is, folyamatosak voltak a tárgyalások a kis- és mikrovállalkozások standjainál. A döntően szakmai közönség leginkább a kézműves hús- és tejipari termékek, valamint a pálinkák készítőit kereste fel. A nürnbergi Biofach után itt is bemutatkozó biosör is rendkívül népszerűnek bizonyult, csakúgy, mint az innovatív gyógyteás-mézes termékek és a különféle fokhagymás ízesítőszerek.

 

A magyar sertés-termékpálya szereplőinek segítése és a magyar termékek külföldi piaci lehetőségeinek szélesítése céljából szervezték meg a kiállítás második napján a magyar szakemberek és a külföldi áruházláncok képviselőinek találkozóját a Börzén. A megbeszélések során húsipari termékeinkkel kapcsolatban az orosz és lengyel beszerzők voltak a legaktívabbak, tejipari termékeink iránt pedig Jordániából mutatkozott érdeklődés.

A Börze területén felállított előadótéren, a Fórumon számos aktuális szakmai kérdést és feladatot vetettek fel. Az előadásokat folyamatosan látogatta a közönség: teltház előtt zajlott például az első nap büki borvidékről szóló előadása, amelyen „az ismeretlen borvidék" pezsgőit és borait mutatták be. Hasonló sikerrel zajlott az az előadás is, amelyet Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke tartott az ágazat előtt álló kihívásokról. Dr. Kiss Eliza, a Vidékfejlesztési Minisztérium hegyközségek megújításáért és a szőlő-bor ágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa és Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke a Nemzeti Borkiválóság Programot és annak eredményeit mutatta be. Nemzetközi program is zajlott a Fórumon Sikeres innovációs történetek agrár-élelmiszeripari területekről címmel.

 

– Külön örömünkre szolgált, hogy vendéglátóipari szakiskolák és főiskolák tanulói és hallgatói is nagy számban keresték fel a kiállítást és a Börzét, hiszen a következő generáció szemléletformálására nagy szükség van – mondta el dr. Simon Péter, az MT Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese.