A most induló. csaknem 10 milliárd forintos fürdőbővítés után további szálláshelyre is szükségük lesz a vendégeknek.

Fejlesztésekre van szükség, hogy a kelet-magyarországi települések is turisztikai célponttá válhassanak, így tovább növekedhet az idegenforgalom GDP-n belüli aránya - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Makón.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus a makói fürdő 9,5 milliárd forintos költségvetésű bővítési terveit bemutató sajtóbejáráson elmondta, a fejlesztések révén a Maros-parti város is felkerülhet az idegenforgalmi térképre.

Hagymatikum - a makói fürdő

Fotó: turizmus.com

A fürdő eredeti makoveczi elképzelések alapján tervezett bővítése mellett második lépésként újabb szállodákra, a Magyar Turisztikai Ügynökség becslése szerint akár ezer férőhely kialakítására is szükség lenne - közölte a miniszter.

A családi- és élményzóna, valamint a csúszdapark mellett egy uszoda építése is a fürdőbővítés része. Ez illeszkedik a kormány elképzeléséhez, mely szerint minden járásban szükség van olyan uszodára, ahol az ott élő gyermekek ingyenesen megtanulhatnak úszni - mondta Lázár János.

A politikus kifejtette, az élményzóna és a csúszdapark építésével a fürdő működtetése nyereségessé válik, az uszodaüzemeltetés veszteségét pedig a kormány mérsékli.

Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester emlékeztetett rá, a kormány december 29-én döntött a fürdőbővítés támogatásáról. Az engedélyes terveket a Makona Tervező Iroda elkészítette, így a kivitelezésre az év első negyedében kiírható a közbeszerzés.

A politikus közölte, a hat éve megnyitott fürdőnek köszönhetően az elmúlt időszakban bővült a kereskedelmi szálláshelyek és a vendéglátóhelyek száma a városban.

 

KAPCSOLÓDÓ

Kormányzati támogatással bővítik
a makói fürdőt

Kormányzati forrásból, mintegy 9,5 milliárd forintból bővítik a makói fürdőt. Ez a Maros-parti város történetének egyik legnagyobb beruházása.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

A termálvízzel fűtött templomtól a burkiniig

Hogyan lesz egy álmos nagyközségből fürdőváros? Milyen együttműködés várható a fürdők és a szállodák között? Lehet-e burkinit viselni a hazai fürdőkben? Egyebek mellett ezek a témák voltak napirenden a Fürdőszövetség mórahalmi közgyűlésének második napján.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Makovecz Imre elképzelései alapján bővítik a makói fürdőt

Új családi zónával és egy 25x33 méteres úszómedencével bővítik a makói Hagymatikum fürdőt, a beruházás terveit Makovecz Imre vázlatai alapján készítik el.