Szállodák és az olimpia

Forrás: turizmus.com

 2016. április 17. 20:57

Az MSzÉSz budapesti régióülésén, április 21-án a tagok részletes tájékoztatást kapnak Budapest olimpiai pályázatáról, illetve annak a szállodákat érintő fejezetéről.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége az alábbi közleményben tájékoztatja a fővárosi szállodákat:

A „Budapest 2024” olimpiai és paralimpiai pályázat vezetésével megbízott Budapest 2024 Nonprofit Zrt. vezetői, 2016. januárjától folyamatos egyeztetést tartottak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével, annak érdekében, hogy a sikeres magyar pályázathoz szükséges maximális szobakapacitás versenyképes áron szerződéses formában ez év szeptemberéig valamennyi  budapesti 3-4-5 csillagos szállodával lekötésre kerüljenek.

Mint ismeretes, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2017 őszén jelenti be a 2024-es Olimpia és Paralimpiai Játékok helyszínét.

Közismert, hogy egy esetleges budapesti olimpia, valamint a többéves felkészülési időszak alatti megbeszélések, látogatások, valamint az olimpia utóhatása jelentős turisztikai fellendülést, bevételnövekedést hoz a szállodáknak és a most következő másfél évre tervezett jelentős nemzetközi promóciós kampányok tovább erősítik Magyarország és Budapest ismertségét, turisztikai vonzerejét és így további forgalombővülést is generál.

A több fordulós szakmai egyeztetések keretében – nemzetközi szakértők bevonásával - a szállodások megismerhették a pályázati feltételeket, lehetőségeket.

A szállodai szakemberek a hazai szállodák érdekeit is képviselve, bemutatva a hazai és nemzetközi gyakorlatokat, sok javaslattal egészítették ki a megállapodástervezetet, melyet a szállodák rövidesen megkapnak a Budapest 2024 csapatának szállodai kérdésekkel foglalkozó részlegétől, melynek vezetője Együd Kinga.

Az olimpiai pályázatért felelős Budapest 2024 Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke, Fürjes Balázs kormánybiztos és Fekete Miklós vezérigazgató a szállodásoknak április 14-én a Hilton Szállodában tartott tájékoztatójukon bemutatták a pályázattal kapcsolatos előkészületeket, az új logót, valamint az olimpia várható turisztikai hozadékát, jelentőségét.

Ugyanitt Együd Kinga (Head of Accommodation) és a külföldi szállodai tanácsadó Terry Wright részletes prezentációt tartottak az olimpia szállodai hozadékáról, előnyeiről, az árképzés egyeztetett módjáról, a fizetési és lemondási feltételekről. Egy – Los Angeles, Párizs és Róma városokkal szemben is – sikeres pályázathoz szükséges a budapesti szállodakapacitás 90%-ának szerződéses biztosítása.

A prezentációt a szállodások az MSZÉSZ honlapján a „Csak tagoknak” részben megtekinthetik.

Az MSZÉSZ Budapesti Szekció az Ibis Styles Metropol Szállodában (1074, Budapest Rákóczi út 58.) tartandó ülésén 2016. április 21-én kb. 15 órakor Fekete Miklós vezérigazgató fentiekről tájékoztatást ad a budapesti szállodásoknak, melyre várják a szállodások részvételét.