Szállodák kontra lakáskiadók

Forrás: turizmus.com

 2015. június 11. 08:40

Keményebb hatósági fellépést sürgetett a szoba- és lakáskiadókkal szemben Deák Imre, a Danubius Hotels Nyrt. vezérigazgatója a Gazdasági Rádiónak adott interjújában.

A beszélgetés során a szállodai szakember többek között kifejtette:

Az első féléves számok alapján kijelenthető, hogy a magyarországi szállodákban harmadik éve tart a nagyon lassú, de biztos növekedés, annak ellenére, hogy még mindig nincs árnövekedés, hanem csak volumennövekedés van. A Danubius-csoport eredményei még nem érik el a 2000. évi szintet.

Nagyon hiányoznak az ukrán válság, illetve a szankciók miatt elmaradó orosz vendégek, akik komoly vevőkört jelentettek a Danubius gyógyszállóiban. Talán visszafordítható ez a folyamat, reményt keltő, hogy mostanában megállt a csökkenés.

Ha 2018-ra lesz új kongresszusi központ, azzal már jövőre meg kellene jelenni a piacon, mert a MICE-szegmens nagyon fontos Budapestnek, viszont a nagy rendezvényeket legalább 2-3 évre előre tervezik.

„Vadkapitalista" körülmények között működhetnek az Airbnb-n és hasonló rendszereken keresztül kiadott szálláshelyek, ezzel nagyon komoly versenyhátrányba kerülnek a szabályozott piacon dolgozó kereskedelmi szálláshelyek.

Várják a NAV határozottabb, a taxizás területén az Ubernél már megtapasztalt fellépését.

Továbbra sem érhetőek el uniós pályázatok a Danubius méretű vállalkozások számára. Semmi kifogás a kkv-k támogatása ellen, de érthetetlen a kizárólagosság, érthetetlen Brüsszel merevsége, hogy a nagyvállalat miért vörös posztó?

A beszélgetést utólag meghallgathatják itt.