Szállodások is támogatták a koraszülötteket mentő alapítványt

Forrás: turizmus.com

 2020. február 21. 10:18

A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány 10., jubileumi bálján a szállodások összefogásának köszönhetően is gyűltek a bevételek.

Korán kezdték, de csodásan folytatták – így is jellemezhetnénk a nagyon pici súllyal született babáknak az életútját, akik a zalaegerszegi Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány tevékenységének köszönhetően váltak életerős gyermekekké.

Az első babák már cseppet sem babák, hiszen az alapítvány idén ünnepli működésének 10. évfordulóját. A február közepén megrendezett jótékonysági bálon ezeknek a gyerekeknek a sikertörténetét és az összefogás erejét is ünnepelték a szervezők.Gárdos László osztályvezető főorvos, az alapítvány alapítója kiemelte az elmúlt 10 év legfontosabb eredményeit, köztük azt is, hogy ez idő alatt 1500 alkalommal mentettek gyermekéletet.

Dóra János, az alapítvány kuratóriumi elnöke köszönetét fejezte ki a támogatóknak, akik nemcsak anyagiakkal, de jótékonysági rendezvényekkel is segítették az alapítványt céljai elérésében.

A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány kuratóriumi tagjai az est fővédnökét – az Egyesült Királyság budapesti nagykövetét – képviselő Steven Dick és Douglas Arnott, a Robert Burns Nemzetközi Alapítvány elnökének, meghívott vendégek és családtagok társaságában

Fotó: Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány

A bálon számos magánszemély tett nagy összegű felajánlást. Az adakozó kedvet tombolasorsolás is fokozta, ahol a kuratórium szállodás tagja – Baldauf Csaba, a Kolping Hotel igazgatója – felhívására számos szálloda is a jó ügy mellé állt. Az alapítvány ezúton is köszöni a szállodásoknak a támogatást.

A következő szállodák ajánlottak fel adományt: 
Aquaticum Termál & Wellness Hotel Debrecen****
Ensana Thermal Aqua Health Spa Hotel Hévíz****
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz**** superior
Hotel Silverine Lake Resort Balatonfüred**** superior
Kolping Hotel Spa & Family Resort Alsópáhok****
Lotus Therme Hotel & Spa Hévíz*****
NaturMed Hotel Carbona Hévíz**** superior
Residence Balaton Superior Conference & Wellness Hotel Siófok****
Spirit Hotel Thermal Spa Sárvár*****