Szállóvendég? Felejtse el a szobakulcsot

Forrás: M2M Zóna

 2015. január 11. 15:55

Az OpenKey által fejlesztett alkalmazás segítségével okostelefonnal is be lehet jutni a szállodai szobákba és sorban állás nélkül elintézni a be- és kijelentkezést - írja az m2mzona.hu.

A modern hotelek vendégei a jövőben elfelejtkezhetnek a kulcsokról, hiszen a szobáikba akár már az okostelefonjuk segítségével is bejuthatnak. Az OpenKey fejlesztőit az inspirálta, hogy bár a vendéglátás az elmúlt 30 év során radikálisan átalakult, a szállodaiparban továbbra is a 80-as évek technológiai megoldásait alkalmazzák. A vállalat ezért egy speciális okostelefonos alkalmazással lépett a piacra, amely lehetővé teszi, hogy a vendégek mobiljukon jelentkezzenek be és ki a szobáikból, illetve, hogy kinyissák a lakosztályuk ajtaját.

 

A fejlesztést egy alapos háttérkutatás előzte meg; a cég szakértői arra igyekeztek választ találni, hogy a szállóvendégek mennyire nyitottak az új technológiákra. Az eredmény egyértelmű volt, hisz a megkérdezettek 64 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szívesen venné igénybe mobiltelefonját a szobába való bejutáshoz a kulcsok helyett – ez az arány az üzleti úton lévők esetében még magasabb, 71 százalékos volt. A válaszadók 73 százaléka a recepció előtti sorokat is szeretné kicselezni és automata bejelentkezésre használni okoskészülékét, míg szintén a vendégek 73 százaléka jelentkezne ki az előírt időpontnál később a mobilján.

Részletek itt >>>

Forrás: Connected World