Szaunamesterek világbajnoksága magyar résztvevőkkel

Forrás: turizmus.com

 2018. szeptember 27. 19:25

A döntő egy egész hetes esemény, mely idén a Berlin melletti Satama Sauna Resortban volt.

Az európai szaunareneszánsz gyökereit Észak-Olaszországban találhatjuk - onnan indult el a szaunamesterség új megközelítése 2007-ben. A klasszikus, nyugtató programok mellett megjelentek a szórakoztató jellegű, igazi közösségi élményt jelentő lazább programok. A zenével és fényekkel kísért vidám felöntések egyre több vendéget vonzottak, a fiatalabb korosztályok is tömegesen jelentek meg a szaunákban.

Bármilyen könnyednek látszik is a szaunamester munkája, összetettsége miatt egy igazán jó szaunaprogram felépítése nem egyszerű – meg kell találni az egyensúlyt az egyes hatások, funkciók között, ami egy hatalmas szaunában egy negyed órában nem egyszerű feladat. Erről szólnak a szaunamester bajnokságok, melyek támogatják, segítik és inspirálják a mestereket ebben a fejlődésben – és minden bajnokságok csúcsa, így a szaunamester szakma csúcsa is az AufgussWM Szaunamester Világbajnokság – az „aufguss” szó a szaunaprogram neve németül, ez a megnevezés terjedt el a nemzetközi szaunaéletben leginkább.

 

Fotók: Magyar Fürdőszöetség

A világbajnokság a szaunamester szakma csúcsrendezvénye, mely idén is márciustól szeptember végéig zajlott egész Európában. Elsőként az egyes országok nemzeti fordulóiban a legjobb hazai mesterek mérték össze tudásukat az AufgussWM nemzetközi zsűrije előtt. A zsűri a szakma legkomolyabb szabályai szerint, különlegesen képzett szakemberekből áll, ez nem csak a legmagasabb szakmai mércét állítja a versenyzők elé, de biztosítja a pártatlanságot is. A nemzetközi szakértő csapatnak két éve már magyar tagja is van Zelenák János személyében. A nemzeti fordulók győztesei képviselik hazájukat a világbajnokság döntőjében.

A döntő egy egész hetes esemény, mely idén a Berlin melletti Satama Sauna Resortban volt. A 220 fős mesterszaunában a világ legjobb szaunamesterei közül száz mutatta be szaunaprogramját, összesen 2500 vendég előtt. Akik nem fértek be a szaunába, az egész fürdőben mindenhol felállított hatalmas kivetítőkön nézhették az élő adást. Magyarországot három egyéni és két csapat programmal is képviselték a hazai mesterek.

Az idei döntő elképesztően magas színvonalú verseny volt, tele meglepetésekkel, csodásan szép, őrülten vidám és mélyen megható programokkal, és nagyon szűk eredményekkel. A 7. és a 11. hely között mindössze 5 pont a különbség! Az egyéves fejlődésre jellemző, hogy a tavalyi világbajnok is csak a harmadik helyet tudta megszerezni. A szakma nagy öregjei mellett sok nagyon tehetséges új versenyző mutatkozott be.

A magyar versenyzők közül Farkas Evelyn és Szép Boglárka hazai rekordot döntöttek: magyar egyéni programok a döntőben még sosem kaptak ilyen magas pontszámot. Ez ebben a mezőnyben Evelynnek a 11. míg Boglárkának 19. helyet jelentette. A lányok között Evelyn a harmadik, Boglárka a hatodik helyet szerezte meg.

 

Érdekesség, hogy Katarzina Klajn, a tavalyi legeredményesebb női versenyző, aki második lett a 2017-es VB-n, idén a 23. helyen végzett, míg harmadik magyar versenyzőnk, Borbély Nauzika a 26. helyet szerezte meg. Hasonló a helyzet a csapatok között is, a Végh Tímea - Végh Sándor duó a 11., míg a Borbély Nauzika – Farkas Evelyn duó a 22. helyet szerezte meg.

A világbajnokságon összesen Európa több mint 600 versenyzője indul el, akik közül százan jutnak el a döntőig, ahol 32 egyéni és 32 csapat programban mutatják meg a tudásukat.

Magyarország 2016-ban csatlakozott az AufgussWM Szaunacsaládhoz, azóta rendezünk nemzeti fordulókat a világbajnokságra. A továbblépéshez elsősorban az infrastruktúra bővítésére van szükség: nagyon kevés profi szaunaprogramra alkalmas szauna van Magyarországon egyelőre, de a jelentős fejlődés és a dinamikusan növekvő kereslek hatására egyre több szálloda, fürdő tervezi új, korszerű szaunák építését.