SZÉP fordulat jöhet

Forrás: turizmus.com

 2014. november 03. 23:28

Október 21-én számoltuk be arról, hogy jelentősen nőhet jövőre cafeteria, s azon belül a SZÉP-kártya és az Erzsébet-utalványok után fizetendő közteher mértéke. November 3-án felcsillant a remény, hogy ez a két elem kivétel lehet a cafeteria terheinek növelése alól.

A 2015. évi adótörvény tervezetének ismeretében, október 21-én számolt be a Turizmus Panoráma Bulletin arról, hogy jelentősen nőhet a cafeteria, s azon belül a SZÉP-kártya és az Erzsébet utalványok után fizetendő közteher mértéke.

Nem véletlenül tiltakoztak a turisztikai szakmai szerveztek (az MSZÉSZ, illetve VISZ)

A nemzetgazdasági miniszter ugyanis a HÍR TV-nek adott november 3-i nyilatkozatában megerősítette a cafeteria visszaszorításának szándékát, ugyanakkor védelmébe vette a SZÉP-kártyát és az Erzsébet-utalványt. „Egy tisztességes országban, tisztességesen ledolgozott munkaidő után készpénzt adnak az embereknek" – fogalmazott Varga Mihály.

Másrészt viszont a turizmus-vendéglátás számára fontos cafeteriaelemekről azt mondta, hogy a SZÉP-kártya és az Erzsébet-utalvány rendszere megmarad, s „az eddig megszokott formában kaphatják meg az emberek ezeket a juttatásokat". Hozzátette: „a kormányzat magának tenne rosszat, ha mondjuk a SZÉP-kártya felhasználását csökkentené vagy szűkítené ... az a cél, hogy a belföldi turizmus élénküljön".

Azt tehát nem mondta a miniszter, hogy a cafeteriaterhek növelése alól kivonják ezt a két elemet, mégis, nyilatkozatát így is lehet értelmezni. Az adótörvények elfogadásáig terjedő időszakban tisztázódhat a helyzet.