SZÉP: nyáron kétszer annyit költünk, mint az év többi részében

 2014. június 30. 13:17

Akár 3 milliárd forintnyi SZÉP kártyás költés is pörgetheti a Balatoni régiót a nyári hónapokban, ha az OTP SZÉP kártya utóbbi két évének nyári adatait vesszük alapul.

A nyári szezon a tapasztalatok alapján majdnem akkora SZÉP kártya felhasználást eredményez, mint az év többi időszaka összesen. 2012-ben 15,7 milliárd forintot, 2013-ban mintegy 20 milliárd forintot.

Balaton a legnépszerűbb

Ha az utóbbi két év tapasztalatait vesszük alapul, akkor a júniussal kezdődő és augusztussal végződő nyári szezon kiemelkedő SZÉP kártyás felhasználást hozhat. A gyógy- és wellness turizmusáról ismert Budapest-Közép-Dunavidéki régió mellett – ami a kártyás költések összegének mintegy egyharmadát adja- a másik hagyományosan népszerű régió a Balatoni. Itt 2012-ben 2,5 milliárd forintnyi juttatást használtak fel a kártyabirtokosok, elsősorban a szálláshely alszámláról.

Kétszeres Felhasználás

A nyári szezonban különösen megmutatkozik az, hogy az OTP SZÉP kártya birtokosok tudatosan használják a kártyájukra kapott juttatásokat. Ugyanis amíg egy átlagos napon 100 millió forint körüli összeget költenek el, addig a nyári szezonban ez az összeg jóval 200 millió forint fölé emelkedik.

„Az utóbbi két év megmutatta, hogy az OTP SZÉP kártya a magyar munkavállalók pihenésének egyik kiemelten fontos eszköze lett, hiszen mind a hosszúhétvégéken, mind pedig a nyári szezonbankétszeresére, háromszorosára emelkedik a SZÉP kártyákról felhasznált juttatások összege. „Büszkék vagyunk arra, hogy olyan rendszert sikerült kiépítenünk, ami az utóbbi két évben megfelelően kezelte ezt a megugrott felhasználást is. Biztosak vagyunk benne, hogy a 765 000 kártyabirtokosunk az idei évben is elégedett lesz a 22 000 elfogadóhelyünk több mint 45 000 felhasználási lehetőségével, és szeptemberben feltöltődve vágnak majd neki az ősznek."- Ismertette várakozásait Gál Tamás, az OTP BankCafeteria szolgáltatás vezetője.

A nyári szezonban jellemzően megemelkedik a Szálláshely alszámla felhasználása is. Amíg egy átlagos hónapban az összes felhasználásnak a 17-18 százalékát adja ez az alszámla, addig nyáron ez az arány több mint 25 százalék.

Tudni akarjuk mennyi az annyi

A kiemelt érdeklődés érzékelhető az OTP SZÉP kártya honlapjának forgalmán is. Amíg egy átlagos napon az oldalletöltések száma 75 ezer körül mozog, addig ez a szám a nyári hónapokban elérheti a napi 100 ezer látogatást is.Ez szám azt mutatja, hogy az OTP SZÉP kártyások már nemcsak a plasztiklapot, hanem annak kiegészítő lehetőségeit, az egyenleg lekérdezést, az elfogadóhely-keresést és az ingyenes mobil alkalmazást is tudatosan, gyakorlottan használják.