Szilveszterkor tarolt az Airbnb is

Forrás: turizmus.com

 2020. január 03. 11:21

Miközben a szállodák sem panaszkodhatnak az év végi forgalomra, a legfrissebb adatok szerint világszerte körülbelül 4,5 millióan töltötték a szilveszter éjszakát az Airbnb-n lefoglalt szálláshelyeken.

A Statista osztotta meg a Bloomberg egyik újságírójának Twitter-bejegyzését, amely az Airbnb szilveszteri foglalásainak alakulását ismerteti. Eszerint a hotelszakma "mumusán" keresztül körülbelül 4,5 millió vendég foglalta le a szállását 2019 utolsó éjszakáján, miközben öt évvel korábban csupán 540 ezer volt ez a szám. A Statista arra is emlékeztet, hogy az idén várhatóan tőzsdére megy az Airbnb, amelynek a piaci értéke jelenleg meghaladja a 30 milliárd dollárt.

Így alakult a szilveszter éjszakáját Airbnb-szállásokon töltő vendégek száma 2009 és 2019 között

Fotó: Statista

A 2008-ban három iskolatárs által alapított cég eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy rövid távra megfizethető lakhatási lehetőséget biztosítson a felhasználói számára. Mára azonban túl azon, hogy forradalmasította az utazási iparágat, számos nagyvárosban, így Barcelonában és Lisszabonban magára haragította a helyieket az egekbe lökött ingatlanárakkal és a zsúfoltság növelésével.

A társaság képviselője, Vladimir Beroun izgalmas előadást tartott ősszel Budapesten az Airbnb tevékenységéről és terveiről, beszámolónkat itt olvashatják.

(Nyitókép: Pixabay)