Színes kísérő programok a budavári borfesztiválon

Forrás: MTI

 2017. szeptember 05. 17:47

Mintegy 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borával és számos kísérőprogrammal várja a látogatókat csütörtöktől vasárnapig a budai Várban a 26. Budapest Borfesztivál.

Az idei díszvendég ország Chile lesz, a fesztiválon több chilei borvidék izgalmas tételei mellett az ország gasztronómiája, kultúrája is bemutatkozik.

A Pár Borpár elnevezésű kóstolókon az előre meghirdetett borpárok bemutatásával, kóstoltatásával a csatlakozó kiállítók szakmai érdekességeket mutatnak meg az érdeklődőknek. A VinAgora Taste of Hungary program elsődleges célja pedig az, hogy szigorúan válogatott borokon keresztül felhívja a figyelmet a magyar borok sokszínűségére, a helyi szőlőfajták és hazai borstílusok sajátosságaira; a fesztivál sokszínű kínálatából minden kategóriának egy-egy csúcsminőségű borát ajánlva.

A rendezvény történetében először egy nagyszínpad és három pódiumszínpad is helyet ad a zenei fellépőknek. A borfesztivál négy napjának zenei programját más-más stílus ihlette, így sorrendben a könnyűzenéé, a világzenéé, a jazzé, majd a népzenéé és néptáncé lesz a főszerep.

Fotó: Facebook / Budapest Borfesztivál

A Nébih Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága több játékos feladattal is készül a borfesztiválra. A Földművelésügyi Minisztérium 2017-et a Furmint évének nyilvánította, így az egyik játék egy kis kóstoló, melyen keresztül a legmagyarabb szőlőfajtaként is emlegetett furmintból készült borokat ismerhetik meg a résztvevők.

A látogatókat az ételek terén is széles kínálat várja a hagyományos fesztiválkonyhától a street foodon át a gourmet különlegességekig többek között az Oroszlános udvarban, valamint a megújult Falatozó Kertben a Fesztiválszínpad mellett.

A VinAgora Érmes Borok Házában a Savoyai teraszon a közönség személyesen találkozhat azon magyar pincészetek boraival, melyek az idei VinAgora Nemzetközi Borversenyen érmet nyertek.

A kisgyermekes családok számára is kínál programokat a Borfesztivál. Szombaton és vasárnap kézműves foglalkozás várja a gyerekeket szüleikkel az Oroszlános udvarban. A környezettudatosság jegyében a foglalkozások középpontjában a parafa dugók ismételt felhasználása áll.

Szeptember 13-án rendezik meg a 19. Jótékonysági Borárverést, melynek célja, hogy a szőlő- és borágazat sikeres vállalkozói segítsenek rászoruló embertársaikon. Az árverésen befolyt összegből a 28 éves Magyar Máltai Szeretetszolgálat négy településen kísérleti programot indít és kétszáz gyermeket fogad oltalmába.

Kapcsolódó cikkek