Szobánként egymillió forintra pályázhatnak a magánszálláshelyek
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója múlt héten jelentette be a 60 milliárd forintos támogatási program elindítását, amelyben a vidéki Magyarország összes, legfeljebb 8 szobás (16 férőhelyes) szálláshelyének tulajdonosa részt vehet.
Az MTÜ weboldalán már elérhető a pályázati felhívás. E szerint a legfeljebb 8 szobát (maximum 16 férőhelyet) üzemeltető magánszálláshelyek és egyéb szálláshelyek 100 ezer és 8 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra nyújthatnak be igényt, szobánként legfeljebb 1 millió forintra. Önerő nem szükséges.
A támogatásra azok a szálláshelyek pályázhatnak, amelyek regisztrálva vannak a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszerében, illetve oda most belépnek, továbbá az üzemeltetőnek rendelkeznie kell szálláshelykezelő szoftverrel is, amely alkalmas az NTAK számára adatok továbbítására.
A támogatás felhasználható:
- Meglévő szálláshelyek külső és belső megjelenésének, minőségének fejlesztésére; a szálláshelyek szobáinak és kapcsolódó helyiségeinek átalakítására, felújítására.
- A szálláshely-szolgáltatáshoz közvetlenül kapcsolódó eszközök beszerzésére.
A fentiek kiegészítéseként akadálymentesítésre, az épületek energiahatékonyságát javító megújuló energiarendszerek telepítésére, valamint kültéri beruházásokra fordítható még a támogatás.
A beruházást december végéig kell megvalósítani. A korábbi bejelentés szerint a forrást még ezen a nyáron folyósítják.
A támogatási igényt június 4. és július 15. között lehet benyújtani az NTAK rendszerén keresztül.
![]() |
Év végéig megszépülhet az összes vidéki magánszálláshely |
Fotó: 123rf.com |
A program célja, hogy a 28 ezer szálláshely összesen 55 ezer szobájának mindegyike megújulhasson még ebben az évben, ezzel is támogatva a magyar kisvállalkozókat a válságból való kilábalásban.