Szombathelyi és óbudai kiállítóhelyek az Év múzeumai

Forrás: MTI

 2014. május 18. 15:35

A szombathelyi Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház, valamint az Óbudai Múzeum képviselői vehették át az Év múzeuma 2013 címet a Magyar Nemzeti Múzeumban a Múzeumok Majálisa keretében megtartott szombati díjátadón.

A 2013-as Év kiállítása pedig a kaposvári Rippl-Rónai József emlékház, a Róma-villa felújított állandó tárlata lett.

A szombathelyi régészeti műhely a római kori értékek tudományos alapú feldolgozásáért és eredeti helyszínen történő komplex bemutatásával, míg az Óbudai Múzeum a magyar ipartörténet kiemelkedő emlékeinek sokoldalú bemutatásával, a példamutató múzeumfejlesztéssel, a közösségépítés terén elért eredményeivel érdemelte ki a Pulszky Társaság - Magyar Múzeum Egyesület által alapított díjat.

A zsűri indoklása szerint a magas szakmai színvonalon, interaktív elemekkel bővített új állandó kaposvári kiállítás a kis villaépületben a Rippl-Rónai műveit bemutató tárlaton túl a különálló festőműhellyel, a hangulatos kerttel és a nemrég elkészült látogatóközponttal igazi kulturális központtá vált.

Csorba László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója köszöntő beszédében emlékeztetett, hogy a Széchenyi, Wesselényi, Deák és Kossuth nemzedékéhez tartozó Pulszky Ferenc "elképesztően modern" személyiség volt, noha élete beleszövődött a 19. századi magyar történelembe: "hozzá mérni magunkat megtiszteltetés" - hangsúlyozta.
Deme Péter, a Pulszky Társaság elnöke emlékeztetett: immár másfél évtizede minden esztendőben meghirdetik pályázatukat az Év Múzeuma kitüntető cím elnyerésére. 2012-es tevékenységét felmérve hat intézmény jelentkezett a legutóbbi felhívásra, egy közülük később visszalépett.

A bíráló bizottság kiemelt elismerését nyerte el a szentendrei Ferenczy Múzeum a megújult körülményeket méltó és színvonalas módon kihasználó, tudományos feldolgozó, szakmai és bemutató munkájával. A bíráló bizottság elismerő oklevelét kapta meg az egri Dobó István Vármúzeum - Gárdonyi Géza Emlékház az intézmény példamutató felújításáért és az emlékév keretében szervezett gazdag programért, valamint a Pesterzsébeti Múzeum a helyi művészek bemutatása és a helytörténet népszerűsítése érdekében végzett munkájáért.

Az év kiállítása pályázatra idén 18 intézmény 19 kiállítást nevezett be; a második fordulóba jutott hat kiállítás - BTM-Aquincumi Múzeum: Műtárgymesék. Fővárosi régészeti értékeink másként; Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház: Isis savariai otthona; Óbudai Múzeum: A Goldberger...; Petőfi Irodalmi Múzeum: A megmozdult szótár. 100 éve született Weöres Sándor; Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum: Rippl-Rónai József emlékház, Róma-villa. A felújított és az Andrássy ebédlővel kiegészített állandó kiállítás; Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár: A Semmelweis ikon - mindegyike elismerő oklevelet kapott.