Tartós növekedés és stabil eredmények 2014-ben az Orbisnál

Forrás: turizmus.com

 2015. február 19. 12:26

Az Orbis közzétette 2014-es eredményeit, mely rendkívül kedvezően alakult. A hotelhálózat dinamikusan terjeszkedett új franchise és management szerződéseknek, illetve az Accorral történő tranzakció befejezésével kapcsolatos tevékenységeknek köszönhetően.

"A 2014-es évet sikeresen fejeztük be, javítva az üzemeltetési és pénzügyi mutatóinkat. Sokat profitáltunk a kedvező gazdasági környezetből, így tevékenységünket jelentős mértékben a szállodahálózatunk bővítésére fókuszáltuk. Az évet a management és franchise szerződéseken keresztül történt további fejlődésünk mellett komolyan meghatározták azon intenzív előkészületek is, melyek stratégiai partnerünkkel és részvényesünkkel, az Accorral történő tranzakció lezárását segítették elő. Ez a mérföldkő egy új korszakot nyitott az Orbis számára" – nyilatkozta Gilles Clavie elnök-vezérigazgató.

Az elmúlt év nagyon kedvező volt az Orbis számára. A teljes bevétel 169 millió Euró volt a 2013-as 162,9 millióhoz képest. Az üzemeltetési EBITDA, levonva az egyszeri események hatásait, 49,6 millió Euró volt, ezzel túlszárnyalta az előzetes becsléseket (48,7 millió Euró). 2014-ben a Vállalat egy jelentős 34,7%-os növekedést ért el nettó profitban, összehasonlítva a 2013-as eredményekkel (21,3 millió Euró a 15,8 millió Euróval szemben). A közelmúltban az Orbishoz került 38 hotel nem befolyásolta az eredményeket, mivel a tranzakciót 2015 január 7-én zárták le.

Az Orbis egy nagy lépést tett előre kelet-európai szállodaipari vezető pozíciójának és további terjeszkedésének megalapozása felé azzal, hogy megállapodást írt alá stratégiai részvényesével, az Accorral. A tranzakciónak köszönhetően az Orbis 38 szállodából álló hálózatot szerzett meg, melyeket eddig az Accor üzemeltetett és egyúttal az Accor márkák kizárólagos képvisekője lett a régió 16 országában. Az Orbis jelenleg több, mint 100 szállodát üzemeltet Kelet-Európa 8 országában. Mivel a megállapodást 2015 január 7-én zárták le ezért az újonnan a csoporthoz került szállodák eredménye a későbbi kimutatásokban fog megjelenni.

Az Orbis Hotel Group a legnagyobb szállodahálózat Lengyelországban és Kelet-Európában. Az Orbis több mint 100 szállodát üzemeltet, továbbá az Accor márkák kizárólagos képviselője 16 országban.

Az Orbis stratégiai befektetője, az Accor, mely  3700 szállodával, 470.000 szobával, 14 megbízható márkával, 92 országban van jelen.